fal.jpg

Spartacus és a rómaiak harcáról árulkodik a calabriai kőfal

Az olaszországi Calabria erdejében talált leletre helyi természetvédők figyeltek fel, ők értesítették a szakértőket is, akik többek között talajmintavétel segítségével vizsgálódtak.

Régészek egy római kori falat tártak fel, amelyet Spartacus és emberei ellen építettek – olvasható az Artnews honlapján.

A rómaiak előszeretettel használtak sáncokat és dombokat védelmi célokra, ezt bizonyítja a most talált kőfal és földmű is – ezek majdnem két mérföld hosszúságban szelik át a Dossone della Melia erdőt. Egykor egy mély sánc futott a fallal párhuzamosan, ennek a nyomait is azonosították.

Az ásatáson dolgozó Andrea Maria Gennaro elmondta: a fal földrajzi fekvése és az átjárók hiánya miatt egyfajta gátként működött, amely két részre osztja a sík térséget. A felfedezés óta sikerült megállapítani, hogy a falat és a védőárkot Marcus Licinius Crassus hadvezér építtette időszámításunk előtt 71-ben, hogy visszatartsa Spartacust és seregét. Erőfeszítéseit több írásos dokumentum őrzi, többek között Plutarkhosz Crassus élete című munkája.

Szakértők úgy vélik, Spartacus a most feltárt falat is támadta. Ezt a védelmi rendszer környékén talált törött vasfegyverek, kardmarkolatok, ívelt pengék, dárda- és lándzsahegyek is alátámasztják, amelyek egyértelműen egy csata nyomai.

Ez is érdekelheti

Hermész-szobor került elő egy csatornából

Az istenek hírnökét ábrázoló szobor rendkívül jó állapotban őrződött meg; a feje érintetlen, csupán a kezén van néhány törés.

A világ legrégebbi borára bukkantak egy kétezer éves sírban

Az ital barnás-vöröses színe ellenére fehérbornak készült.

Több mint 250 éves gyümölcsbefőtteket találtak George Washington birtokán

Egy felújítási projekt során a régészek sértetlen üvegekben találtak rá a tartósított cseresznyékre.