Stratégiai megállapodást kötött a veszprémi főegyházmegye és az EKF-program

Kultpol

Stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek a Veszprémi Főegyházmegye és a Veszprém–Balaton Európa kulturális fővárosa 2023 (EKF) program vezetői csütörtökön Veszprémben.

A Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban tartott rendezvényen Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az EKF-programsorozat az irodalom, a képzőművészet, a színház és a különböző tudományterületek mellett kiemelten koncentrál a történelmi és a vallási hagyományok bemutatására, illetve azok megismertetésére a fiatalokkal. Emellett célja az is, hogy a veszprémi vár épületei élettel teljenek meg.

Navracsics Tibor, az EKF-program megvalósításáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: Veszprém története és önazonossága elképzelhetetlen lenne a kereszténység nélkül. A kereszténység, a magyarság, illetve az európaiság a veszprémi identitás alapjait jelentik. Ezek az értékek találkoznak az Európa kulturális fővárosa programban, és ezt erősíti meg az együttműködési megállapodás – tette hozzá.

A hit mindig kultúrát teremt – hangsúlyozta Udvardy György veszprémi érsek, kiemelve, hogy a veszprémi vár épületeinek felújításakor prioritást élveznek a kulturális rendezvények megtartására alkalmas terek, és szeretnék bemutatni az egyházi intézményekben – levéltárban, könyvtárban, gyűjteményekben – található kulturális értékeket is.

Az érsek jelezte: a most megkötött együttműködés részeként pályázatot írnak ki egy veszprémi misére, valamint fanfárpályázatot hirdetnek olyan zeneműre, amely egyfajta „hívóhang” lehet a város ünnepein. A lakosság bevonásával kültéri élő passiót rendeznek Veszprémben, a Séd völgyében, a város különböző pontjain pedig üzenőládákat helyeznek el. Emellett a római családkonferencia idején a nyáron Veszprémben is hasonló rendezvényt tartanak, csatlakozva a világeseményhez.

Udvardy György hangsúlyozta: programjaik egyszerre szolgálják a város kulturális örökségét és az előttünk álló időszakot is, összhangban a főegyházmegye mottójaként választott Őseink hite a jövő reménye gondolattal.

Nyitókép: Markovits Alíz, Udvardy György és Navracsics Tibor írta alá Veszprémi Főegyházmegye és az EKF-program közti stratégiai megállapodást csütörtök délután a Szaléziánumban. Forrás: Vehir.hu