Karikó Katalin is részt vesz Szeged kiemelkedő személyiségeinek ünnepén
Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész kapja idén a Szegedért Alapítvány fődíját. A díjátadó gálán jelen lesz Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is, aki 2022-ben vette át a fődíjat.
A Szegedért Alapítvány közleménye szerint 36 éve hűek az alapítók által megfogalmazott célhoz: elismerni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Szeged rangját növelő személyeket, emellett támogatni a város életét gazdagító értékes kezdeményezések, események megvalósítását.
1989 óta 140 olyan szakmájában maradandót, emberségben kiemelkedőt alkotó kiváló személyiség kapta meg a Szegedért Alapítvány fődíját, valamint tudományos, művészeti és társadalmi-állampolgári díjait, akik elnyerték Szeged civil közösségének elismerését és megbecsülését.
A kuratórium döntése alapján a Szegedért Alapítvány fődíját idén Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész, művelődéstörténész, művészeti író kapja. Szeged történetének kutatásában és publikálásában végzett kiemelkedő munkáját, a város érdekében egész életen át végzett értékteremtő tevékenységét ismeri el a Szegedért Alapítvány fődíja.
Az alapítvány tudományos kuratóriumának Szőkefalvi-Nagy Béla-díját Nagy Ferenc biológus, a művészeti kuratórium Gregor József-díját Echéry-Pataki András balettművész, a társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Kállai Ákos drámapedagógus veheti majd át.
Az alapítványhoz idén rendkívül sok pályázat érkezett tudományos, kulturális és civil közösségek rendezvényeinek, illetve publikációk létrejöttének támogatására. Az alapítvány három szakmai kuratóriuma ezúttal magasabb összegről, kuratóriumonként kétmillió forint odaítéléséről döntött, mely ismét értékteremtő kezdeményezések megvalósulását segíti a város javára.
A Szegedért Alapítvány díjátadó gáláját a hagyományokat követve, az 1879-es szegedi nagy árvíz évfordulójához kötődően, idén március 8-án tartják a Szegedi Nemzeti Színházban.