Ai Weiwei korunk egyik legjelentősebb művésze, fáradhatatlan aktivista és a hatalom kritikusa. Életútja tele van küzdelemmel és kihívásokkal, művei azonban vagy talán épp ezért bátrak, és mindig aktuális problémákra reflektálnak. Megtisztelő volt beszélgetni vele néhány művéről és az általuk felvetett kérdésekről.

Ai Weiwei kínai származású kortárs képzőművész. Az Ai Weiwei Studio jóvoltából
Ai Weiwei kínai származású kortárs képzőművész. Az Ai Weiwei Studio jóvoltából

Dropping a Han Dynasty Urn (1995)
Három zselatinos ezüst nagyítás, egyenként 148 × 121 cm

Dropping a Han Dynasty Urn.jpg
Az Ai Weiwei Studio jóvoltából © Ai Weiwei

A művész egyik legismertebb műve ez, amelyet ő maga „kulturális readymade-nek” nevezett. A három elemből álló sorozat azt a pillanatot rögzíti, amikor Ai Weiwei ledob egy kétezer éves szertartási urnát, amely a padlóra zuhan a lába előtt. A műtárgynak szimbolikus és kulturális értéke volt: a Han-dinasztia korszakból származó tárgy összetörése a kulturális örökség eldobását jelenti. Ai Weiwei ekkor kezdte el beépíteni a műveibe a tradicionális tárgyakat, világossá téve  ambivalens hozzáállását azzal kapcsolatban, hogyan és kik teremtik a kulturális értékeket. Mit jelent a kultúra fogalma ebben a túldigitalizált korban?

Úgy gondolom, hogy a kultúra alapvetően az emberi viselkedésre adott válasz és annak dokumentálása. Még a mi hiperdigitalizált világunkban is létrejöhetnek új esztétikai formák vagy a világra reflektáló új nézőpontok, ezeknek azonban gyakran időre és széles körű elfogadásra van szükségük ahhoz, hogy jelentős hatást gyakoroljanak az emberi életre. Ezt az átalakító hatást nevezzük kultúrának.

Mao Ce-tung azt mondta, hogy csak akkor építhetünk új világot, ha a régit leromboljuk. Hogyan kellene ma a hagyományainkra, gyökereinkre tekintenünk?

Hogyan tudjuk lebontani a régit, hogy helyet csináljunk az újnak? Lehetséges-e egyáltalán a régit teljesen kiirtani? Olyan kérdés ez, amelyen érdemes elmélkedni. A régi lerombolásának szándéka a múlt elavult és irreleváns elemeire vonatkozik: amikor valami újat vezetünk be, gyakran szükség van bizonyos idejétmúlt vagy lejárt részek eltávolítására. A kulcsfontosságú kérdés azonban az, hogy megvalósítható-e a régi teljes eltörlése. Az emberi lények emlékekkel és érzelmekkel rendelkeznek, és fejlődésünk több millió éves evolúciót, változást ölel fel. A régi destruálásának folyamata sokkal hosszabb lehet, mint az új létrehozása. Amikor új világ teremtéséről beszélünk, bizonytalanok vagyunk abban, hogy ez milyen következményekkel járhat, ám tetteink hatékonyságát és hasznát csak a régi eltörlésével tudjuk érvényesíteni. Az úgynevezett új világ kialakulása a legtöbb esetben megfoghatatlan marad.

Straight (2008–2012)
Betonacél rudak, 600 × 1200 cm

Az installáció a 2008-as szecsuáni földrengésben megsemmisült és megrongálódott kilencven tonnányi acél merevítőrudakból épül fel. Az acélrudakat, amelyek az összeomlott iskolákból kerültek elő, kézzel kiegyenesítette, majd egymás mellé helyezte, így létrehozva a művet, amely mementója annak a tragikus eseménynek, amely több mint ötezer iskolás gyermek életének vetett véget. A műtárgy a befogadóban empátiát és valódi hiányérzetet kelt. Mi a művész szerepe a mai társadalomban? Hatást kell gyakorolnia, vagy a jelent a következő generációk számára megőriznie?

A Straight című mű elsődleges célja az, hogy valamilyen formában megőrizze a tragikus esemény emlékét. Mivel az emlékek maguk is a bizonyítékok egy formájaként működnek, hiszem, hogy nem feltétlenül szükséges romantikus vagy expresszionista mentalitás valaminek a kifejezéséhez. Ha ugyanis felidézünk egy eseményt, az már önmagában is elég ahhoz, hogy az adott dolog lényegiségét megvizsgáljuk. Talán ez lehet az egyik leghatékonyabb kifejezési forma, gyakran mégis figyelmen kívül hagyjuk. Ugyanakkor sok kételyem van azzal kapcsolatban, hogy a jövő nemzedékek emlékezni fognak-e a jelenre.

Iron tree (2016)
Öntöttvas, 695 × 693 × 761 cm

Ai Weiwei 2009-ben kezdett szerves fatöredékeket gyűjteni a dél-kínai Csianghszi hegyvidéki régióiból, majd azokból aprólékos és precíz munkamódszerrel megépítette a gyökereket és az ágakat, így végül egy bonyolult fakompozíció született meg a fragmentumokból. A vasfa szobor fából készült elődje alapján készült, előállítása több mint két évbe telt. Összetett, animált ágai a sárkányok képeit idézik meg, miközben a kezeletlen felület idővel oxidálódik, így a vasfa is éppúgy folyamatos változásban van, mint fából készült elődje. Ai Weiwei ezzel az alkotásával kontemplatív helyzetbe vonja a nézőt, aki a szemlélődés során elgondolkodhat a természettel, a kultúrával, a történelemmel és önmagával való kapcsolatáról.

Hogyan változott a jelentése, amikor a korábbi Tree című szobor fadarabjait vasra cserélte?

A fa mint élő entitás növekedésen megy keresztül. Az öntöttvas mint öntéssel és formázással kialakított anyag életellenes logikát követ, mégis olyan formát vesz fel, amely a fára emlékeztet. Ez paradoxon, hiszen az új valóság az emberi akarat és erőfeszítés által születik meg.

Sunflower seeds (2010)
Százmillió porcelán napraforgómag, különböző méretek

Ai Weiwei The Unilever Series Ai Weiwei Sunflower Seeds.jpg
Installációs nézet, Ai Weiwei, The Unilever Series: Ai Weiwei Sunflower Seeds, 12.10.2010 – 2.5.2011, Tate Modern, London, UK. Photo @ Tate, London, 2000

A Sunflower Seeds először a Tate Modernben volt kiállítva 2010-ben, akkor egy négyszögletes mezőben lett installálva a több millió egyedi porcelán napraforgómag, amelyeket Jingdezhen városában, a kemencéiről és porcelángyártásáról ismert régióban kézművesek gyártottak. Az installációban az egyén és a társadalom, az egy és a sok, az én és a tömeg közötti relációkat vizsgálta. Sőt: mivel az elemek kézzel készültek, ezért a kézművesség és a tömegtermelés közötti kapcsolatok is előhívódnak az installációban. A napraforgómag ugyanakkor személyes emlékeket is ébreszt a művészben: több helyen nyilatkozta, hogy Kínában még a legszegényebbek is megosztották egymás között a napraforgómagot, ennek elfogyasztása közösségi élmény volt, így az elem a nehéz időkben megjelenő bajtársiasság szimbólumaként is olvasható. A napraforgómaghoz kapcsolódóan nekem is vannak gyerekkori emlékeim. Hogyan dolgozik az ilyen típusú elemekkel?

Előszeretettel használom a mindenki számára ismerős tárgyakat, amelyek ready-made-ként (műalkotássá nyilvánított használati tárgy – a szerk.) is felfoghatók, mivel nem pusztán anyagi szubsztanciát testesítenek meg, hanem a materialitásról való felfogásunkat is magukban hordozzák. Amikor egy tárgy túllép eredeti rendeltetésén, és konstans elemmé válik, akkor lesz belőle valódi ready-made. Úgy vélem, hogy a ready-made-ek létezése és újraértelmezésük kettős jelentőségű. Az emlékeink és a valóság megnyilvánulásai közötti ellentmondásokkal való folyamatos küzdelmet képviselik.

He Xie (2010)
3200 porcelánrák, különböző méretek

A He Xie mű annak az emblematikus lakomának állít emléket, amelyet a művész szervezett a barátainak, művésztársainak, miután a kínai hatóságok 2010-ben bontási parancsot rendeltek el az újonnan épített sanghaji műtermére. Miközben barátok és támogatók százai gyűltek össze a sanghaji stúdióban, hogy folyami rákokat lakmározzanak, Ai házi őrizetbe került. A hatóság megakadályozta, hogy részt vegyen saját partiján, stúdióját pedig minden előzetes figyelmeztetés nélkül 2011 elején lebontották. A He Xie kifejezés a kínai kormány és a társadalom közötti politikai harcra utal, amelyet a „harmonikus társadalom” fenntartása érdekében vívnak egymással. A he xie harmóniát jelent. Létezhet harmonikus társadalom korunkban?

A porcelán a tűz intenzív hője által fizikai és kémiai átalakuláson megy keresztül; a hőmérséklet nagy hatást gyakorol az anyagra, döntő szerepe van a megváltozásában. A mai társadalomban a hatalom is hasonlóan intenzív befolyást gyakorol, és mindenki életére hat. Ezt a hatalmas hatást gyakran he xienek nevezik, én azonban torz és természetellenes folyamatnak tartom.

Colored House (2013)
Installáció

A mű  a hatalmas léptékű iparosítás következtében kitörlődő múltra irányítja  a figyelmet: a ház tradicionális, korabeli faanyagból épült, amelyet élénk színű ipari festékkel  vontak be. A régit betakarja az új, a lélegző fát beborítja a szinetetikus anyag. A monumentális építmény üveglábakon nyugszik, ami annak monumentalitását a törékenység fogalmával kapcsolja össze. E művet, amely számomra az élet törékenységéről szól, legutóbb a londoni Design Museumban állították ki. Hogyan vélekedik a design és a képzőművészet kapcsolatáról?

Őszintén szólva nem szeretem túlértelmezni a műveimet, de talán néha szükség van rá. A felvetett probléma inkább egy kérdéssorozat. Például amikor egy ház az építkezés során elveszti a designját és a funkcióját, akkor egy ház puszta emlékévé válik. Először tehát azt fontos megértenünk, hogy a ház által megtestesített érték létezik-e még akkor is, amikor a ház már nem használható, nem felel meg az eredeti funkciójának.

Water Lilies #1 (2022)
650.000 legóelem

Ai Weiwei Water Lilies.jpg
Ai Weiwei: Water Lilies #2 (2022, legókockák, 268 × 1530 cm) © Ai Weiwei. A művész és a Neugerriemschneider (Berlin) jóvoltából. Fotó: Marjorie Brunet Plaza

Monet Tavirózsák-átirata Ai Weiwei eddigi leggrandiózusabb legóműve. A figyelmes befogadó észreveheti, hogy ez a mű nem pontosan imitálja az eredeti látványt, a kínai művész ugyanis árnyékokat helyezett el a kompozícióban, amelyek Monet impresszonista festményének idilljével szemben nyugtalanságot keltenek a nézőben, valamint idővel feltűnik a mű jobb oldalán egy fekete kapu, amely egy idegen világba nyíló titkos átjárónak tűnik, veszélyt sejtet, fenyegetettséget kelt. A legózás vidám gyermeki tevékenység, de ez a kompozíció egy sötét történetet is elmesél a múltjából.

Ez a mű az apám és az én generációm modernizmushoz való viszonyát vizsgálja. A legót gyakran használom a játékos kifejezés médiumaként. A mód, ahogyan használom, nemcsak a művészetről való hagyományos felfogást ássa alá, hiszen ez az anyaghasználat úgy tekint a művészekre, mint akik érdeklődésük, preferenciáik és szokásaik által vezérelve színező játékokban vesznek részt. A legómunkáim azonban racionális és pixelizált tervezéssel és építéssel születnek meg. Ez a megközelítés segít elkerülni a művészet lehetséges félreértelmezéseit. Ez a mű ugyanakkor rögzíti a családomhoz és édesapámhoz kötődő erős és különleges kapcsolatomat is.

Sofa in White (2011)
Márvány, installáció

A két kényelmetlen, ám óriási súlyú és értékű márványfotel Zürich belvárosában, a pénzügyi negyedben volt kiállítva. A mű a hetvenes években népszerű, tömeggyártott foteleket idézi, amely a kínai középosztály kedvelt bútora volt, így a szerény gazdagság és vagyon szimbólumaként értelmezhető. Azonban Ai Weiwei foteljeit kínai kézművesek drága anyagból készítették el, így a jelentésrétegek sokkal komplexebbé váltak.
Fontos-e, hogy egy műalkotás kényelmetlen helyzetbe hozza a nézőt, hogy megkérdőjelezze az evidenciáit?

Amikor a mű megjelenése eltér az élvezetet szolgáló funkciójától, másfajta létformát vesz fel. A régi és az új valóságok együtt kezdenek el élni.

Moon Chest (2008)
Keményfa, 320 × 160 × 80 cm

A Moon Chest fából készült ládákból álló installáció: mindegyik ládának a felső és az alsó részén is ki van metszve egy kör, a nyílások helyei változóak. Az installáció pedig úgy van elrendezve, hogy a nyílások együttesen a Hold fázisait rajzolják ki. A mű a funkcionalitás és a magasművészet viszonyát vizsgálja. Hogyan találkozhat egymással a funkcionalitás és a magasrendű művészet?

Ebben a műalkotásban valóban van egyfajta humor, hiszen kihívás elé állítja a Ming-dinasztia bútorainak aprólékos kézműves munkáját, valamint a nagy megbecsülésben tartott csaphornyos szerkezetet – amelyet a fa megmunkálásának legtudatosabb és legtiszteletteljesebb megközelítése jellemez –, és maximalizálja a fa alapvető tulajdonságait. A mű e költői elemeket finoman szatirikus fordulattal ötvözi, amelyet a Hold ciklikus változásai ihlettek. A műalkotás gyökere alapvetően az egyéni tudásról, technikákról és motivációkról szól, de humoros és szatirikus elemei is vannak.

Template (2007)
Faajtók és -ablakok a Ming- és Csing-dinasztia lerombolt házaiból, 720 × 1200 × 850 cm

Ai Weiwei Template.jpg
Ai Weiwei: Template (2007), faajtók és -ablakok a lerombolt Ming- és Csing-dinasztia házaiból, faalapon, installációs nézet, documenta 12, Kassel, a vihar okozta összeomlás után. Az Ai Weiwei Studio jóvoltából

A Ming és Csing dinasztia faajtóiból és ablakkereteiből épült alkotás, amelynek elemei ókori kínai települések lerombolt házaiból származnak. A művész megsemmisült helyek elemeiből épített egy új konstrukciót, a funkciójukat vesztett darabokból született egy műalkotás, amely aztán a documenta 12 megnyitását követően néhány nappal vihar következtében összeomlott. Lehetnek a műalkotások időlegesek, vagy mindenképp az örökkévalóságnak kell szólniuk?

A documenta 12 megnyitása után ezt az alkotást elfújta a szél. Ez a történés késztetett arra, hogy feltegyem a kérdést: a műalkotás maga a művészet, vagy annak a kritikája? Akkoriban azt mondtam, hogy a művészet soha nem a vég, hanem a kezdet. Ez a különleges alkotás kiindulópontot jelentett számomra a gondolat további fejtegetéséhez.

A múzeum templom, vagy ma már más funkciója van?

Úgy vélem, hogy a múzeumokat nem szentélyként, hanem az emberiség múltbeli vétkeit dokumentáló archívumokként kell kezelni. Legnagyobb jelentőségük abban rejlik, hogy útmutatásként szolgálnak az ügyben, miként hagyjuk magunk mögött az összes olyan bizonyítékot, amelyek híján vannak a tökéletességnek.