A szervezők közleményükben emlékeztettek arra, hogy a 45 éves magyar filmtörténet egyik csillogó gyöngyszeme a Szerelem, amelynek digitálisan felújított verziója idén visszatért a cannes-i filmfesztiválra, ahol egykor az Arany Pálmáért versenyzett és elnyerte a zsűri nagydíját. Ezt a restaurált verziót vetítik a Filmtettfeszten. Az 1971-ben bemutatott alkotást először láthatja a kolozsvári közönség a helyi Győzelem moziban október 5-én.

uj_kep__2__600x415


A történet az ?50-es években játszódik, amikor Luca, a fiatal tanárnő hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost. A régi barátok félnek, elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát, és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában. A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A mama már nem tudja megvárni fia hazatértét. Egy nap váratlanul kiszabadul János, és a házaspár újra kezdi az életet...

 

Az esemény honlapján elérhető program szerint a fesztiválon levetítik egyebek mellett Kern András Gondolj rám, Gárdos Péter Hajnali láz, Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból, Mátyássy Áron Víkend, Dési András, Móray Gábor Az éjszakám a nappalod, Edelényi János JutalomJáték, Horváth Lili Szerdai gyerek, Goda Krisztina Veszettek, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál és Nemes Jeles László Saul fia című filmjét.

uj_kep__3__600x396


A szemlén dokumentum-, animációs és kisjátékfilmeket is bemutatnak, egyebek mellett levetítik a 15. Filmtett Workshopon készült munkákat, valamint az erdélyi magyar rövidfilmek versenyébe, a Filmgaloppra beválogatott alkotásokat. A fesztivál zárónapján kiosztják a Sárga Csikó-díjat, amelyet idén Patrovits Tamás animációsfilm-rendező, egyetemi tanár és fesztiválalapító kap meg. A szervezők ezzel ismerik el, hogy munkásságával jelentős mértékben segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.

 

Forrás: MTI

Fotó: port.hu