A magyar és a horvát történelem, kultúra minden területen, szétbogozhatatlanul összefonódott – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a zágrábi Magyar Intézetben, ahol Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át a zágrábi Klovicevi dvori Galéria igazgatójának és főkurátorának, Antonio Picukaricnak és Petra Vugrinecnek, az Ars et Virtus. Horvátország–Magyarország – 800 év közös kulturális öröksége című kiállítás horvátországi szervezőinek.

A tárcavezető kiemelte: a közös múlt kibogozása közös feladat, amelyhez rendkívüli mérföldkő volt az Ars et Virtus kiállítás Zágrábban. A tárlat sorsfordító volt ezeknek a kérdéseknek az újratárgyalásában, a közös szemlélet, a közös megközelítés kialakításában – hangsúlyozta.

Úgy vélte: az elmúlt ezer év, különösen az elmúlt száz év történelmi tapasztalata az, hogy ha ez a régió együtt tudott működni, az megemelte az összes résztvevőt. Amennyiben nem, úgy süllyedt, minden egyes részletében – fogalmazott Kásler Miklós. Antonio Picukaric beszédében megköszönte a magyar államnak az elismerést.

Mint mondta: büszkék arra, hogy közreműködésüket felismerték és elismerték mint történelmi jelentőségű tevékenységet, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy jobban meg lehessen érteni a közös horvát–magyar történelmet. Szavai szerint részvételük és hozzájárulásuk a közös projektben meghozta gyümölcsét, és sikerült a két nemzetet közelebb hozni egymáshoz.

A rendezvényen részt vett Nina Obuljen Korzinek horvát kulturális miniszter, akinek együttműködését a közös projektben Kásler Miklós külön megköszönte. A két miniszter tavaly szeptemberben nyitotta meg a kiállítást Zágrábban, ahol az két hónapig volt látható, majd decemberben Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba költözött. Kásler Milós utalt rá, hogy folytatják a közös projektet, melynek következő felvonása decemberben lesz látható Budapesten.

Nyitókép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum