Revans a Nemzeti Színház színpadán

Egyéb

Ludas Matyi még soha nem látott arcát mutatja meg a közönségnek a Revansban.
A két felvonásos táncmű végig transzban tartja a nézőt. Látványos díszlet-, jelmez-, fény és zeneáradat omlik a színpadról, folyamatosan. Mindez mégsem nyomasztó, hanem üdítő ugyanakkor vibráló hatású.
Az Experidance plakátjai azt hirdetik, hogy az együttes célja az volt e legújabb produkciójukkal, hogy az eddigieknél látványosabb, monumentálisabb alkotást tegyenek le az "asztalra". Hogy sikerült-e? Megkockáztatom, hogy igen. Bár már az előző Muskétások és az Ezeregyév is nagyszerű volt, mégis úgy látszik mindezt lehet még fokozni.
Első és leginkább meglepő az, hogy Román Sándor csupán a direktori székbe osztott magának szerepet, a táncolók között nem. Új elem az is, hogy mesélő (Törőcsik Mari - fotó) mondja el a történet egyes részeit.

A show látványos színpadtechnikai fény- és zeneözönnel nyit, melyben megismerjük Ludas Matyit (Vári Bertalant) és hűséges libáját (Nádas Juditot). Majd vásári hangulatú össztánc közepette megérkezik a modern korba átültetett Döbrögi uraság (Varga Attila), neje (Horváth Mónika) és udvari tanácsosa (Görög Zoltán), valamint pribékjei.
Itt történik meg a liba elkobzása és a verés, melyet - mint a mesében is - Ludas Matyi háromszor ad vissza a második felvonásban.
Show ez, a javából és a néptánc látványos leképezése, melyet a rendező változatlanul előtérbe helyez táncaiban.
Dinamikus, folyton pergő előadást teremtettek az előadók hihetetlen tempójukkal, melyet szabad szemmel olykor képtelenség figyelemmel kísérni.

Mégis leghatásosabb elemük az, amikor mindezt a lendületességet egyszerre művelik. Közös ritmusuk oly magával ragadó, hogy a néző elhagyva a széksorokat, legszívesebben táncra perdülne.
Mindezt a szépséget fokozza a remek zene (Czomba Imre), díszlet (Mira János) és jelmez (Debreczeni Ildikó) igényessége és profizmusa. És nem utolsó sorban a Nemzeti Színház hazánkban egyedülálló emelkedő-süllyedő színpada, melyre az egész táncmű kivitelezése épül.

A márciusban 7-i ősbemutatón kívül további hat estén táncolják a produkciót: 12, 13, 20, 21, 28 és 30-án. A jegyárak borsosak: 3800 és 6800 forintért. De megéri!
További fotók az előadásból!

Fotó: Peti Péter