Picasso képet találtak Caprin Profimedia.jpg

Picasso festhette a képet, amelyet pincetakarítás közben találtak Caprin

Szakértők szerint lehet, hogy Pablo Picasso festette azt a képet, amelyet egy olasz régiségkereskedő talált hatvan évvel ezelőtt Capri szigetén egy pincében. A Picasso-hagyaték gondozóinak azonban még hitelesíteniük kell az alkotást.

A festmény jelenlegi tulajdonosai a képen található aláírás miatt kezdtek arra gyanakodni, hogy a festmény egy eredeti Picasso lehet. Az aszimmetrikus női portrét megvizsgáló svájci székhelyű Arcadia Alapítvány szakértői a közelmúltban állapították meg, hogy a festményen szereplő aláírás eredeti – számolt be róla pénteken az Il Giorno című olasz napilap.

A Pompejiben élő Luigi La Rosso 1962-ben egy Capri szigetén lévő villa pincéjét kiürítve bukkant rá a feltekert vászonra. A képet hazavitte, és egy olcsó keretben felakasztotta a nappalija falára. La Rosso fia, Andrea újságíróknak nyilatkozva felidézte, hogy szülei nem értettek a művészethez, édesanyja pedig utálta a képet, és legszívesebben megszabadult volna tőle. Andrea azonban felfedezte, hogy a képen Picasso aláírása szerepel, és fivérével elhatározta, hogy végére jár a dolognak.

Először a párizsi Picasso Múzeumban mutatták meg a festményt, de mivel nem erősítették meg a sejtésüket, hazatértek a képpel. Andrea azonban nem adta fel, és újabb szakértőket kért fel, így jutott el az Arcadia Alapítványhoz, amelynek grafológusa, Cinzia Altieri végül megállapította, hogy az aláírás Picassótól származik, aki az ötvenes években gyakran fordult meg Caprin. A feltételezések szerint a portré Dora Maart, Picasso egyik múzsáját ábrázolja. Az Arcadia Alapítvány szakértője mintegy hatmillió fontra  (hárommilliárd forintra) becsülte a festmény értékét. Picasso hagyatékának gondozói azonban még nem nyilatkoztak a kép hitelességéről.

Ez is érdekelheti

Angol sci-fi, kortárs olasz irodalom és ukrán illusztrátorok az őszi PesTexten

Novemberben érkezik a PesText fesztivál őszi kiadása, amelyen Didier Eribon, Guzel Jahina, Federica Manzon, Tankó Timea és qntm mellett izgalmas ukrán, szlovák és lengyel szerzők lépnek fel november 12–14. között a Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Hírmozaik – október 15.

Továbbra is hiányos a Louvre biztonsági rendszere, megnyílt a Nádas Péter-emlékkiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, elhunyt a magyar nóta egyik legfontosabb alakja.

Akár a világ legrégebbi hajóroncsa is lehet a Törökországban talált lelet

A török kulturális miniszter az X-en jelentette be a felfedezést, amelyet a Kekova-szigethez közel, a déli Antalya tartományban tettek.

A 2020-as évek lírai megörökítése lesz Bereményi új verseskötete

A Milyen világ ez? című kötet október 27-én jelenik meg a Magvető gondozásában.