A_boldog_herceg_Mesebolt_B.
A boldog herceg
Fotó forrása: meseboltbabszinhaz.hu

A Mesebolt Bábszínházban nyár elején nagy sikerrel játszott, Oscar Wilde műve alapján bábszínpadra írt A boldog herceg című előadás a színikritikusok javaslata alapján bekerült az első három legjobb ifjúsági gyermekelőadás közé.

Az első bemutató szeptember 15-én a Michael Ende Lenka és a tündér című előadás lesz, az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt előadást Rumi Zsófia rendezésében állítják színpadra.

 

Az Árpád-házi királyok történeteit feldolgozó sorozat III. Béla és Szent László uralkodását bemutató két osztálytermi színházi előadással folytatódik szeptemberben. Ugyancsak az ősz első hónapjában láthatja a közönség Kovács Bálint előadásában Peter Bichsel és Szabó Borbála Én vagyok én, te vagy te című bábjátékát. Októberben Galuska László Pál A háromágú tölgyfa tündére című bábszínházi előadást tűzik műsorra.

 

Varga_Bori
Varga Bori játssza a Lenke és a tündért, az új évad első bemutatóját

A novemberi bemutató, a Sven Nordquist svéd író műve nyomán készült Pettson és Findusz című produkció lesz. Februárban Lázár Ervin Gyere haza, Mikkamakka! című meséjének színpadi változatát mutatják be Szenteczki Zita rendezésében. Márciusban pedig egy Tamkó Sirató Károly verseire épülő előadást állítanak színpadra.

 

Tavasszal nagyon szép, a gyermekbántalmazásról szóló elődadás készül az áldozatsegítő központtal együttműködve, a Lili és a bátorság címmel. Ezt az előadást drámapedagógiai foglalkozás kíséri, amelyhez pszichológusok nyújtanak szakmai segítséget.

 

A pöttömszínházi előadássorozat A kíváncsi kiscsikó című bábjáték bemutatójával folytatódik: a 2011-ben nagy sikerrel játszott előadást új szereplőkkel, H. Nagy Katalin rendezésében mutatják majd be. A pöttömszínházi előadásokkal valamennyi szombathelyi bölcsődébe ellátogatnak, emellett a repertoáron lévő bábjátékokat vidéki tájelőadásokon is bemutatják.