Színpad

A hazai táncélet Tatája

Novák Ferenc Tatával színpadra lépésének 70. évfordulója alkalmából beszélgettünk.

Klasszikusok kortárs tempóban

Ifjúsági színházzá tenné a Magyar Színházat Zalán János. A nemrég Balázs Béla-díjjal kitüntetett igazgató második ciklusát kezdte februárban az intézmény élén. A Hevesi Sándor téri, „lelakott" épület felújítását reméli, és a Lázár Ervin Program zászlóshajójaként tekint a színházára. Interjú.

Hétköznapi autizmusaink

„Soha nem lesz fogalmunk róla, mi van a másik ember fejében, bármennyi könyvet olvasunk is el, vagy színdarabot nézünk végig” – állítja Anger Zsolt rendező, színművész. Hogy az övében éppen most mi jár, azt viszont elárulta.

Az élet napos oldala - Villáminterjú Emanuel Gat táncművésszel

Teltház, érdeklődő tekintetek, a színpadon hangfal, mikrofon, szintetizátor, mellette hatalmas, púderszínű selyemvirággal fedett fejű nő ül egy nagy doboz tetején, az arcát nem látjuk. Szürreális törzsi jelmezben, a fején cserepes virággal egy férfi érkezik, őt követi a társulat további nyolc tagja, és kezdődik a show. Emanuel Gat, aki immár ötödször jár nálunk, az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon Sunny című művével arat tapsvihart.