Színpad

Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann párharca a Centrál Színházban

November 23-án mutatja be a Centrál Színház a Pulitzer-díjas és Oscar-jelölt David Mamet Oleanna című drámáját Puskás Samu fordításában és rendezésében. Az áramütésszerű történetben egy diáklány szexuális zaklatással vádolja tanárát. A két főszerepet Hermányi Mariann és Szabó Kimmel Tamás játssza.

Kortárs inspirációkból készült az új Turandot

Hosszú idő után új rendezésben, két teljesen különböző karakterű befejezésben látható az Operában Turandot. Az előadás rendező-koreográfusa Barta Dóra.

A szatmárnémeti színház Harag György Társulatának ítélték oda először a Csíky András-díjat

A januárban elhunyt erdélyi színművész a partiumi teátrum alapító tagja és örökös tagja, valamint igazgatója volt.

Véletlenül lett színész, de a magyar filmek nélkülözhetetlen karaktere lett

A negyven évvel ezelőtt elhunyt Bánhidi Lászlóra leginkább filmekből emlékezhetünk, különösen mély zengésű, szaggatott ritmusú és hangzású beszédstílusára.

Ebben a darabban minden csordultig vágy, düh és szerelem

A Fitos Dezső Társulat örvénylő, szenvedélyes előadást készített a Bernarda Alba háza nyomasztó történetéből, amely bemászik a bőrünk alá, és nehezen szabadulunk tőle.

Muskétások tánca

„Egy mindenkiért, és mindenki egyért”- szól A három testőr ikonikussá vált mondata, mely most a tánc nyelvén elevenedik meg, a Pécsi Balett előadásában. November 15-én a Nemzeti Táncszínházban a budapesti közönséget is kalandra hívja a négy kardforgató. Vincze Balázs rendező-koreográfust kérdeztük.

Szinetár Miklós mégse mentorálja az SZFE új zsidó színházi specializációját

Zsidó színházi specializációt indít jövő év szeptemberétől az osztatlan színművész szakos képzésén belül a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Vidnyánszky Attila az egyetemi alapítvány kuratóriumi elnökeként történelmi pillanatnak nevezte a Milton Friedman Egyetemmel közös együttműködést.

Orosz munkatáborokba hurcolt magyarokra emlékeztet a Radnóti Színház

Bálsój szerelem a málenkij robot idején címmel különleges felolvasószínházi előadás látható a Radnóti Színházban. November 25-én Sodró Eliza és Pál András adják elő Hárs Anna színdarabját. Az előadás után beszélgetést tartanak a szerzővel és a meghívott vendégekkel, Saly Noémi íróval és Móricz Emese vezetésfejlesztővel, aki rendszeresen tart tárlatvezetéseket a Málenkij Robot Emlékhelyen.

Átadták az idei eSzínház Fesztivál díjait

Ünnepélyes díjátadót tartottak az eSzínház Fesztivál ’24 résztvevői számára a Dante Közösségi Alkotótérben. A legjobb digitális adaptációnak járó fődíjat a Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című alkotása nyerte. A szegedi Orwell-adaptációt több kategóriában is kiemelték.

Uhrik Teodóra: A fájdalom azért van, hogy tudjuk, hogy élünk

Elesik-feláll, elesik-feláll… – így jellemzi életútját a Prima Primissima díjra jelölt Kossuth-díjas balerina, Uhrik Teodóra, aki a nemzet művésze lett.

Habzsolni a színházat – a Janovics Kolozsváron

Ha lenne bennünk kurázsi, még mindig ott ülnénk ifjabb Vidnyánszky Attila új előadásának nézőterén.

Két befejezéssel mutatja be új Turandot-előadását az Operaház

Sümegi Eszter és Rálik Szilvia, valamint László Boldizsár és Yusif Eyvazov főszereplésével, a színpadra tíz év után visszatérő Gulyás Dénes közreműködésével viszi színre Barta Dóra Puccini Turandotját a Magyar Állami Operaházban.

Andrew Lloyd Webber elárulta, milyen musicalen dolgozik

Az azonos című filmből készült A mágus premierje 2026-ban lesz, de azt egyelőre még nem tudni, hogy New Yorkban vagy Londonban.

Elhunyt Forgács Gábor színművész

Hosszú, méltósággal, megingathatatlan hittel és humorral viselt betegség után ma reggel elhunyt Forgács Gábor. A halálhírt a színművész-humorista lánya, Győrfi-Forgács Beáta jelentette be Facebook-oldalán.

Jane Goodall és a remény útján lépkedtünk a Hármashatár-hegyen

A Legyél te is Jane! előadás során a neves környezetvédő szellemiségét követve tapasztaltuk meg a természet és az emberek közötti mélyebb összefonódást.

Az elmúlt 35 év áll az idei Interferenciák Színházi Fesztivál fókuszában

Idén kilencedik alkalommal kerül sor az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra a Kolozsvári Állami Magyar Színház szervezésében, amelynek központi témája a rendszerváltás óta eltelt 35 év. A fesztivál célja, hogy a színház nyelvén keresztül ösztönözze a közönséget a közös gondolkodásra és párbeszédre, reflektálva az elmúlt évtizedek kulturális és társadalmi változásaira. A fesztivál első napjaiban az érdeklődők hazai és külföldi előadások mellett két kiállításmegnyitón is részt vehetnek.