Színpad
A legrangosabb osztrák színházi díjra jelölték Mundruczó Kornélt
A Nestroy-díjra jelölték Mundruczó Kornélt a Parallax című előadás rendezéséért. A Proton Színház produkcióját a Bécsi Ünnepi Heteken mutatták be májusban.
Berlinben heccre készültek a nácik, de a zúgó taps elnémította őket
A húszas évek végén a revü- és a jazzoperettben látták a zenés színház jövőjét. Köztük volt Ábrahám Pál is, aki egyszerre újította meg a műfajt, és zárt le egy korszakot.
Kortárs európai drámák magyar nyelvű fordítására hirdet pályázatot a Debreceni Egyetemi Színház
A Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház) műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs – az utóbbi harminc évben megjelent – drámaszöveg vagy -részlet fordítására.
Rendhagyó drogprevenciós előadás és Brecht-klasszikus Szegeden
A Kék Tesla komplex színházi nevelési előadás a droghasználat veszélyeire hívja fel a figyelmet, A kaukázusi krétakör történetét a jelenbe helyezik az alkotók.
A Csárdáskirálynő sikerének titka a gyógyvízben rejlik
Kálmán Imre két gyógyfürdővárosban írta a Csárdáskirálynőt: Marienbadban kezdte el, Bad Ischlben fejezte be. A kettő között pedig tombolt a háború.
A belső feszültség teremtette meg Őze Lajos alakításaiban a tökélyt
Őze Lajos ünnepelt színész volt, a közönség rajongott nagyszerű alakításaiért, de ő mindig elégedetlen maradt önmagával.
Falusi budi, kilátással a templomtoronyra
A Jajjistenem című előadásban Bukta Imre festőművész figurái kelnek életre: az árokból hazatalicskázott falubeliektől a földeken dolgozókig.
Csak a szabad létnek van értelme, de ehhez nagyon sok küzdelmen keresztül vezet út
Megálmodja, különféle fiókokba rendezi a vágyait, majd kőkemény elszántsággal beteljesíti őket. A 27 éves Nemes Tibor színész-énekest faggattuk.
Több erdélyi magyar színház is bemutatkozik a bukaresti színházi fesztiválon
Erdélyi magyar színházak is részt vesznek a bukaresti 34. Országos Színházi Fesztiválon, mely pénteken este kezdődik és október 27-éig tart a román fővárosban.
Ősszel is összegyűlnek a függetlenek a szegedi Thealter plusz kisfesztiválon
Színházi előadásokkal és irodalmi programokkal várják a közönséget vasárnaptól Szegeden a Régi Zsinagógában és a Zug színházi és összművészeti térben a 34. Thealter plusz kisfesztiválon. Két produkció érkezik a Vajdaságból, három monodráma mutat be női élettörténeteket, lesz részvételi színház és színészi mestervizsga előadás is, fiatal írókkal, költőkkel is találkozhat a közönség.
Nem volt zenés darab, amely ennél a magyar operettnél több pénzt termelt volna
A darabot bemutató színház igazgatója annyira nem hitt A víg özvegy című Lehár-operettben, hogy a raktárból szedte elő a díszletet és a jelmezeket.
Ahol Nixon, Kissinger és Mao Ce-tung is dalra fakad
John Adams operája, a Nixon Kínában az Eiffel Műhelyházban mutatkozott be, ahol Almási-Tóth András rendezése izgalmasan ötvözi a zenét és a politikai történelmet.
Mucsi Zoltánék Örkényt játszanak a Tháliában
Elindultak a Tóték próbái a Thália Színház Télikertjében. Az Örkény István kisregényén alapuló tragikomédia ősbemutatójára szintén a Thália Színházban került sor 1967-ben. Ezúttal Kovács Lehel rendezésében, Mucsi Zoltán, Csarnóy Zsuzsanna, Kovács Krisztián, Kövesi Csenge és Tamási Zoltán szereplésével viszik színre.
Bodor Johanna lett a Magyar Színházi Társaság elnöke
Csaknem egyhangúlag választotta elnökké Bodor Johanna táncművészt, koreográfust, színházi alkotót, írót, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Magyar Színházi Társaság. Ő az első női vezető a szakmai szervezet élén.
Molnár Piroska elhelyezi a nézőket a történelemben
Amikor Molnár Piroskát láthatjuk a színpadon abban az előadásban, amelyet számára írtak, akkor egy legenda születésének tanúi lettünk.
Egy hétvége, két Rómeó és Júlia-bemutató
A Miskolci Nemzeti Színházban hagyományosan, a társulat művészeivel, míg a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a 2024-es Atlantisz Program két győztes diákszínjátszó-csoportjának tagjaival mutatták be Shakespeare klasszikusát.