Színpad

Behajózott a Titanic a Veszprémi Petőfi Színházba

December 13-án mutatták be Peter Stone és Maury Yeston Titanic című musicaljét Veszprémben.

Összeállt a Fölszállott a páva döntős mezőnye

A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség.

Sírig tartsd a Sade!

Kovács András rendezésében december 17-én mutatják be a Sírig tartsd a Sade! című előadást a Koan Színházi Transzfer és Óvóhelyen.

„Tavaly tizenegyszer ugrottam be”

Szabó Sebestyén László beugrásokról, útkeresésről, a koboz hasznáról és a kuckó fontosságáról.

Januárban újabb Hód Adrienn-előadást mutatnak be a Trafóban

A Hodworks és az Unusual Symptoms közös előadása, a Coexist is bekerült a Tanzplattform Deutschland 2020 hivatalos programjába.

Túlóra a Pelikán Fészekben

Decemberben két estére, 15-én és 19-én a Pelikán Fészekbe, a székesfehérvári Vörösmarty Színház kamaraszínházába költözik a Túlóra című monodráma.

Alice az ágyban

Susan Sonntag-dráma bemutatására készül a kolozsvári magyar színház.

„Nem mindig jó ötlet hegedűn eljátszani egy zongoraversenyt”

Tasnádi István író, forgatókönyvíró oltogatásról, átverésekről, lépcsőházi gondolatokról. Interjú.

Esti Kornél bárki lehet

A Kosztolányi novelláiból készült darab december 10-től látható a Budapest Bábszínházban.

Szuperprodukció készül Nikola Tesla életéről

2020. február 28-án mutatják be a RaM Colosseumban a Nikola Tesla – Végtelen energia című új szuperprodukciót.

Meddig tartható fent az, ami jó volt vagy az, amit annak hittünk?

Két házaspár rendszeres baráti vacsoráiba enged betekintést Donald Margulies Pulitzer-díjas darabja, a Vacsora négyesben, amit december 14-én mutat be a Pinceszínház.

Francia évadot hirdetett az Opera

19 premier, köztük két ős- és három magyarországi bemutató is szerepel a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja tematikus évadában.

Legénylakás a Centrál Színházban

A Centrál Színház december 21-én Puskás Tamás rendezésében tűzi műsorára a vígjátékot.

Dal, virtus, szenvedély

Újévi operett- és musicalgálát rendeznek január 4-én a debreceni Főnix Csarnokban.

Lukáts Andor Arany Medál-életműdíjat kap

A díjat a közönségi ítéli oda a művészeknek.

Bábszínházi bemutatók nem csak gyerekeknek

A B32 Galéria és Kultúrtérben december 8-án a Karácsonyi asztal meséje és a Punchék karácsonya című produkció látható.