Színpad
Jubileumi album a Győri Balettről
A kiadvány több száz fotóval, visszaemlékezésekkel, interjúkkal idézi fel a Győri Balett fennállásának eddigi negyven évét.
Bánk bán hazai, határon túli és nemzetközi színpadon
A 2020-ban bemutatásra kerülő darab rendezője Vidnyánszky Attila.
„Nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz”
Interjú Szabó Máté színházi rendezővel, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjével.
Ismét Budapesten a Tündöklő Jeromos
A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes produkcióját december 21-én mutatják be a József Attila Színházban.
Roma összművészeti produkció a MomKultban
A Somnakaj című előadást 2020. január 28-án mutatják be.
Érzelmi ketrec mint generációs tünet
Frenák Pál új koreográfiáját mutatják be a Trafóban december 10-én.
Hat taggal bővül a Magyar Teátrumi Társaság
Közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság, ahol a zaklatási ügyekről és a POSZT jövőjéről is szó esett.
Kárpátaljára gördül a KultúrKaraván
A János vitézzel induló programsorozat célja, hogy az elkövetkező években megismertesse Kárpátalján a magyar nemzeti magaskultúrát.
A hókirálynő a Griff Bábszínházban
Andersen klasszikus meséje a zalaegerszegi Griff Bábszínházban Szálinger Balázs József Attila-díjas költő átdolgozásában kerül a gyerekek elé.
Itt és most Szabadkán
Szombat este Urbán András rendező M.I.R.A. című előadásával kezdődik az idei Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán.
Kitiltották a Katona József Színházból az egyik szerződéses munkatársat
A színház vezetőségének tudomására jutott, hogy az érintett többször is „erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett.
Videó: Így hangolódnak a János vitézre az Operettszínház színészei
A Budapesti Operettszínház csapatépítő napján jártunk.
Rejtélyes viszonyok a Tháliában
November 23-tól a Thália Színházban látható a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciója, a Rejtélyes viszonyok.
8+1 előadás, ahova elvihetjük a kamasz gyerekünket
Tizenéveseknek szóló budapesti előadásokból válogattunk a gyermekek világnapja alkalmából.
Galéria: A Szegedi Kortárs Balett Hamupipőkéje
Prokofjev mesebalettjét Juronics Tamás rendezte.