Színpad

Sebő Ferenccel és Weöres Sándor-művekkel ünnepelt a Vörösmarty Színház

Idén is nagyszabású ünnepi gálával ünnepelte meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Himnusz születésnapját, a magyar kultúra napját.

A költészet napján derül ki, milyen drámát írtak József Attiláról

A József Attila Színház 2025-ben névadóját és Márai Sándort ünnepli.

Tíz kortárs magyar drámából készült előadás a magyar kultúra napjára

Nagyon fiatal szerző és nem professzionális író munkája is szerepel a kortárs magyar dráma klasszikusai mellett az évad harmadik kortárs magyar színdarabokra koncentráló premierajánlójában.

Shakespeare által Magyarországról

33 kortárs magyar szerző értelmezte újra William Shakespeare műveit egyfelvonásosokban, de műveikben nem elsősorban a cselekményre, hanem a művek alapgondolatára, egy-egy emberi sorsra, kiemelt pillanatra koncentráltak, így adva a 2020-as évek Magyarországának esszenciáját.

Elhunyt Tresz Zsuzsa Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervező

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt Tresz Zsuzsanna Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező vasárnap – tudatta a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a honlapján.

Kovács ikrek: Nem úgy kezdtünk hozzá, hogy nagyregényt írunk

Kovács Viktor és Kovács Dominik állandó szerzőtársak: egymással is folyamatos diskurzusban írják drámáikat. Pablo és Picasso című családi musicaljük nemrég a veszprémi Pannon Várszínházban debütált.

Vitéz László és a haverok

Vagy inkább rokonok. Ugyanis bármerre indulunk Európában, megtaláljuk a mi legismertebb vásári bábfiguránk helyi megfelelőjét. Igaz, nem az egykori vásárok mai megfelelőin, hanem színházakban, művészeti vagy épp gasztrofesztiválokon.

A Kolozsvári Magyar Opera évadát ítélték a legjobbnak Romániában

Az ország legjobb operaévadáért járó kitüntetéssel díjazták a Kolozsvári Magyar Operát január 14-én este a Musicrit díjátadó gálán Bukarestben – tájékoztatott a kolozsvári kulturális intézmény. A Musicrit díjátadó gála a legrangosabb romániai esemény, mely a klasszikus zene minden területének kiválóságait díjazza.

Ganajtúró punk-rock és szeretetéhes Szörnyella de Frász

Az Örkény színházi A nyúl füle elsősorban kabaré, ahol majdnem maradéktalanul elmondható mindaz, ami az utca emberének szívét és lelkét nyomja. Kritika.

Elhunyt Békés Itala színművész

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Békés Itala Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő életének 98. életévében január 13-án elhunyt – áll a család közleményében, amelyet az Örkény Színház juttatott el szerkesztőségünknek.

Itt száz éve ugyanúgy élünk és halunk

A Katona József Színház Sufnijában látható Sárszeg egyszerre kortárs átértelmezése és klasszikus színrevitele Kosztolányi Dezső Aranysárkányának.

Megnyílik a Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban

Varró Dániel új fordítása alapján rendezi meg Novák Eszter a Rémségek kicsiny boltja című horrormusicalt a Pesti Színházban. A darabot március 1-jén mutatják be.

Shakespeare monodrámaként és koncertshow-ként: mutatunk tíz friss premiert

Nem véletlen, hogy a színházi repertoár alapszerzője, darabjai kirobbanthatatlanok a műsorból. Mutatjuk, hol játsszák!

Nemsokára felteheti az örök érvényű kérdést Haumann Máté

Február 7-én mutatja be a Magyar Színház William Shakespeare Hamlet című drámáját. A darabot Eperjes Károly rendezi parádés szereposztással, melynek köszönhetően ismét a színpadon láthatja a közönség Reviczky Gábort.

Kelebiától Japánig és vissza

Döbrei Dénes és Varga Heni. Egy különleges művész házaspárral beszélgettünk, akik Kelebián nyaranta különféle műhelymunkákat szerveznek, földépítészeti tanfolyamokat vezényelnek le.

Szólhat-e egy darab Akárkiről, és mi köze ehhez Besenyő Pista bácsinak?

A Láthatáron Társulat előadása minden úton-módon résztvevőkké akar bennünket tenni, és azt sugallja: színészek és nézők között alig van különbség.