Színpadon, életben királynő – Tőkés Annára emlékezünk

1903. március 1-jén született Marosvásárhelyen Tőkés Anna Kossuth-díjas színésznő, tragika. Tehetős bútorkereskedő édesapját korán elvesztette, négy gyermekkel özvegységre jutó édesanyja szegénységben nevelte. Kolozsváron járt iskolába, s bár nem járt színházba, már ekkor színésznő akart lenni, megtanulta kedvenc drámai hősnőinek szövegét, pincéjükben egyszemélyes színházat rendezett be.

Színpadra először 1922-ben lépett Temesváron, majd Tordán, Marosvásárhelyen, Aradon játszott, de alkalmi munkákat is vállalnia kellett, még cselédkedett is. A későbbi drámai színésznő itt még főként zenés darabokban, operettekben szerepelt, sokszor csak kóristaként, gyakran kesergett is emiatt, hiszen nagy szerepekre vágyott.

A fővárosba az Aradra látogató nagyhírű pesti színigazgató, Beöthy László hozta el, itt Bárdos Artúr szerződtette a Renaissance Színházhoz. A legenda szerint Tőkés egyszerűen bekopogott a direktorhoz, aki alaposan leteremtette, mire ő sírva fakadt. Bárdos viszont felismerve benne a tehetséget, szerződést ajánlott. 1923-as bemutatkozását a Csodaszarvas című darabban a közönség, a szakma és a kritika egyöntetű lelkesedéssel fogadta. Fellépett a Vígszínházban is: a megbetegedett Makay Margit helyére ugrott be Várja szerepében Csehov Cseresznyéskert című darabjának hazai ősbemutatóján.

A Nemzeti Színház próbajátékra hívta, 1925. május 14-én lépett itt először színpadra Ibsen Solness építőmester című darabjának Hilda szerepében. Erre Ódry Árpád kérte fel, aki a rendezés mellett a főszerepet is játszotta. Tőkés hat évet töltött a Nemzetiben, bár 1928-ban egy időre anyagi okokból a Magyar Színházhoz szerződött, s megjárta Amerikát is, ahol Beregi Oszkár partnereként meghódította a magyar ajkú közönséget. Az ország első társulatától 1931-ben haraggal vált el, mert az igazgató-főrendező Hevesi Sándor kevés feladattal bízta meg. Amikor Tőkés azt kérte, hogy minden este színpadon lehessen, mert az ő számára a színház templom, ahol minden nap imádkozni akar, a direktor indulatosan azt felelte: Kérem, imádkozni otthon is lehet!

Tőkést a Vígszínház szerződtette, de itt nem érezte jól magát, visszavágyott a Nemzetibe, de csak 1935-ben tért vissza, amikor Hevesit a fiatal Németh Antal váltotta a társulat élén. Jobbnál jobb szerepekben tündökölt, a sikerszériát csak a második világháború törte meg. Budapest ostromát igen nehéz körülmények között vészelte át: lakását lebombázták, volt ágyrajáró, lakott garázsban, éhezett, kénytelen volt kölcsönért folyamodni. A megújuló Nemzeti Színház két évig nem foglalkoztatta, ezalatt a Medgyasszay Színházban, a Pesti Színházban és a Pódium Kabaréban lépett fel habkönnyű darabokban. A Nemzetibe csak 1947-ben térhetett vissza, ezután már csak e társulat tagja volt.

Ösztönös színészi tehetség volt, Jászai Mari művészete közvetlen folytatójának tekintették. Szoborszerű alakjával, tiszta, mély zengésű hangjával, átélt játékával a drámairodalom szinte valamennyi hősnőjét megformálta, de legnagyobb sikereit a tragédiákban érte el. Alakította Ophéliát és Gertrudot a Hamletben, Violát a Vízkereszt, vagy amit akartokban, Az ember tragédiája Éváját, a Bánk bán Melindáját és Gertrudisát. Eljátszotta Lengyel Menyhért A kínai lány, Bornemissza Péter Magyar Elektrájának és Schiller Stuart Máriájának címszerepét; láthatta a közönség a III. Richárdban Erzsébet, a Lear királyban Goneril, az Ármány és szerelemben Lady Milford szerepében. Osztrovszkij Viharjában Kabanovaként és García Lorca Bernarda Albájaként is sikere volt. Egyik legkiválóbb szerepe Racine Phaedrája, illetve Lady Macbeth volt. A színpadon és az életben is királynői jelenség mindig alázattal, átlényegülve alakította szerepeit, színpadi élete volt a legigazabb valóság számára. Minden előadás előtt három órával már az öltözőjében volt, mert nem az utcáról akart „bezuhanni” a színpadra.

Rádiójátékokban is szerepelt, ezek közül kiemelkedő drámai erejű Gertrudja Shakespeare Hamletjének 1960-as feldolgozásában. Filmen igazán nem bontakozhatott ki, bár 1929-tól tucatnyi filmben szerepelt, elsőként a Füst című némafilmben, majd három film női főszereplője volt. Utolsó filmszerepét az 1962-ben készült Fagyosszentek című filmben játszotta.

Művészetének elismeréseként 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1950-ben érdemes, 1956-ban kiváló művész lett.

1962-ben Szophoklész Oidipusz királyának előadása végén rosszul lett, a kórházban menthetetlen betegséget állapítottak meg. Színpadra nem léphetett többé, fájdalmait csak tetézte, hogy a Nemzeti igazgatósága 1965-ben egy háromsoros levélben nyugdíjazta, mondván: a továbbiakban nem tartanak igényt művészetére. Ezután kereste meg Vámos László rendező, a betegséggel küzdő színésznő így vehette fel nagymonológjait a III. Richárdból, a Hamletből és a Macbethből. A Vastaps!: Tőkés Anna című lemezt a 63 éves színésznő 1966. december 24-én, karácsonyi ajándékként kapta meg, s egy nappal később meghalt. Sírja a Farkasréti temetőben található.

Nyitókép forrása: Oszk.hu