szocs_geza.jpg

Szőcs Géza örömköltészete és isteni dimenziói

Szeptember 11-én, csütörtökön 18 órától a Lotz-teremben mutatják be Bollobás Enikő irodalomtörténész legújabb kötetét, amely Szőcs Géza költészetének átfogó ismertetésére vállalkozik. A szerző tervei szerint a most megjelenő munka egy sorozat első darabja lesz, amely a teljes életművet vizsgálja.

Szőcs Géza (1953–2020) a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alakja volt: költőként, szerkesztőként, politikusként és közéleti emberként is maradandót alkotott. Erdélyből indult, majd a magyar irodalom egészének meghatározó hangjává vált. Verseiben különös ötvözete jelenik meg a játékos iróniának és a mély közösségi tapasztalatoknak: a személyes hang egyszerre érződik történelmileg átgondoltnak és finoman groteszknek.

Bollobás Enikő irodalomtörténész, az ELTE professzor emeritusa, aki szakértője és ismerője a Szőcs Géza munkásságának. Értelmezésében Szőcs lírájának alapvető világszemléleti vagy értéktételezésbeli sajátosságait – mint például az „örömköltészet” és az „isteni” dimenzió megjelenése – az immanencia egy formájához köti, ahol az isteni az emberi dimenzióban való megjelenéseire korlátozódik.

A kötetbemutatón nemcsak a szerző, szólal meg, hanem több jeles irodalmár és költő is: Böszörményi Zoltán, a Irodalmi Jelen főszerkesztője, Farkas Wellmann Endre költő és irodalomtörténész, Horváth Kornélia, a PPKE professzora, valamint Mezei Gábor, az ELTE adjunktusa. A beszélgetés Szőcs életművének főbb vonásai mellett várhatóan arra is rávilágít, hogyan illeszkedik a kötet a költő munkásságát bemutató hiánypótló sorozatba.

Esemény: Létörömök költészete: Szőcs Géza verseiről

Helyszín: Lotz-terem

Időpont: 2025. szeptember 11., csütörtök, 18.00

Ez is érdekelheti

Egy dráma, amely megelőzte a történelmet - interjú Sardar Tagirovskyval

Mit jósolt meg évekkel a háború és a világjárvány előtt Szőcs Géza Raszputyin című drámája? Sardar Tagirovsky mesél egy különleges együttműködésről és arról, hogyan válik a színház időnként látomássá.

November 5-én történt

„A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is” – vallja a ma kilencvenharmadik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, Vitray Tamás, akinek olyan emlékezetes tévéműsorok fűződnek a nevéhez, mint az Ötszemközt, a Kapcsoltam, a Csak ülök és mesélek, a Telefere és a Hogy is van ez?.

Haza az időben – ’56 szabadsága

„Sokan közülünk 1848-ban élnek, az a hazájuk, másoknak a kuruckor, vagy a betyárvilág, vagy Mátyás ideje. Az én időbeli hazám 1956 októberétől 1989 karácsonyáig tart, én annak az országnak vagyok az állampolgára” – Szőcs Géza

Búvópatakként ott volt ő is…

Szeptember 11-én, csütörtök este hat órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt Bollobás Enikő irodalomtörténész legújabb kötetének bemutatója.