Szöllősi Mátyás író, költő, drámaíró és fotóriporter – ezek a címkék pedig Szabó Imola Julianna szerint nem minden esetben elkülöníthetők. Szöllősi fotóriporteri énje olykor akaratlanul is egybemosódik az író Szöllősivel – a Fóbia negyedik bemutatóján a könyv ezen tónusa került középpontba: a vizualitás és a szövegtest közti határok, a fényképkészítési folyamatok, illetve a látvány rávetülése a fehér papírlapra.
Igaz ugyan, hogy a fotózást elsősorban a líraibb műfajú alkotásmódokkal kapcsoljuk össze, Szöllősi a családtörténetek, a családi elbeszélések mentén alkotja meg a képekben erős szövegvilágot:
„Egyedüli gyerek vagyok. Volt egy nevelő nagymamám, aki nagyon sokat mesélt nekem. Idővel rájöttem, hogy a hallott történetek nagyon fontosak. Az idősekhez való kötődésem is nagyon erős, szerintem ez a szövegeimben is megjelenik”
– mesélte a szerző.
Hogyan gondolkodik egy író és hogyan figyel egy fényképész? Hol ér össze ennek a két alkotói látásmódnak a világa? Arra Szöllősi is rámutatott, hogy a fotóalanyok és -helyszínek később – akarva-akaratlanul – az írásai részévé válnak.
„A felelősséget is meg kell említenem, hiszen nem működik az, hogy ezeknek az embereknek a történetét írjam meg. Nem is írtam meg. Az viszont elkerülhetetlen, hogy azok a beszédmódok, azok a gesztusok, az emberi viselkedésformák, mintázatok és karakterek, amikkel és akikkel találkoztam, valamilyen módon, apróságok révén, de beépülnek a szövegeimbe.”
A Fóbia írója azt is elárulta, számára az is fontos, hogy az alkotás során vizuális módon is végigkövethető szöveget hozzon létre. Persze ebbe sokat segítenek az eddig lencsevégre kapott történetei – néhány képe, képsorozata az új könyvben is felbukkan.
Szabó Imola Julianna pedig azt is kiemelte, hogy a könyv elénk tár egy olyan valóságot, amiben nem hiszünk, amiben kételkedünk, így a megértés is folyton újabb határokba ütközik. A könyv főszereplője egy – a nemzetközi kutatói világban is tevékeny – fizikusnő, aki a történet folyamán az elméletek világából alászáll a hétköznapok valóságába. A regény egy világjárvány kibontakozásának első napjaiban játszódik, és ez lesz az az állapot, ami után minden megkérdőjeleződik, minden mögött meglapul egy kérdés.
„Sokat tanultam magamról, a világról. Rengeteg olyan dolgot tudtam végiggondolni, amit más körülmények között lehetetlen lett volna”
– emlékezett vissza Szöllősi a koronavírus kezdetére és időszakára. A járvány – ahogyan a regényben is – az önmegismerésünket, az emberekhez való viszonyunkat, és legfőképp a kommunikációs folyamatainkat alakította át.
„Az írás egy jelen idejű kapcsolódás, amit kifelé él meg az ember, a fényképészet – leegyszerűsítve – egy ideiglenes kapcsolódás, ami olyan, mintha abban a pillanatban csak egy lencsén keresztül rögzítenénk a valóságot”
– foglalták össze a beszélgetőtársak a két alkotási folyamat kapcsolatát és a világhoz való viszonyukat.
A Fóbia sok kérdést vet fel és rengeteg izgalmas részt tartogat az olvasóknak, s reméljük, hogy nemsokára a könyv második részét is a kezünkbe vehetjük.
