2020-ban több mint 50, románból fordított kötet jelent meg, ami nagyon jónak számít. Mekkora szeletet képeznek ebből a magyar fordítások?

Szerintem jókora szeletet, bár lehetséges, hogy tavaly ez teljes köteteket kisebb arányban, és annál inkább folyóiratbeli közléseket jelentett. Persze mindig van hely többnek is, a fordított irányban még inkább, magyarról románra. Többen vagyunk Erdélyben, akik románról magyarra fordítunk, kevesebben vannak, akik magyarról románra. Viszont nagy a termés is, a román kortárs irodalomban nagy az iram, rengeteg érdekes dolog jelenik meg, ugyanígy nyilván a magyarban is. Valószínű, hogy az lenne az igazi, ha ennek lenne egyfajta programatikussága. Mi, akik magyarra fordítunk, egymás között néha egyeztetünk, de nem látjuk igazán át, hogy ki min készül dolgozni.

Ezek szerint az erdélyi műfordítók inkább saját preferenciáik alapján döntik el, hogy mit fordítanak?

Igen. Lehet, hogy bizonyos mértékben kiadói felkérésre is, de úgy látom, hogy nincs szervezett összkép, mindenki a maga feje után foglalkozik, amivel szeretne, amivel tud.

A szervezetlenség mennyire következhet a piaci igényekből? Lehet, hogy az olvasókat úgy Romániában, mint Magyarországon jobban érdekli a nyugat-európai vagy amerikai irodalom, mint a szomszédban született művek?

Nem lehet ezt mondani. Azt gondolom, hogy ebben a térségben azért az olvasók érdekeltek abban, hogy megismerjék a közelebbi országok irodalmát. Inkább az van, hogy a kiadóknak a műfordítások megjelentetésére nyújtható támogatás rendszere szűkebb, elsősorban az eredeti művekre van többféle támogatás. A Román Kulturális Alapnál is az elbírálás során ritkábban kerül előre egy műfordítás, lehet, hogy igen, ha valamilyen szempontból aktuális vagy nagyon jelentős. A Román Kulturális Intézetnél tavaly lefújták a műfordítóknak szóló ösztöndíjprogramot, elfogadták a jelentkezéseket, aztán hirtelen azt mondták, hogy halasztódik az egész, de a tavalyi év feje tetejére állt világot eredményezett, nem csak a kultúrában, úgyhogy valószínűleg ennek tudható be, hogy bizonyos pénzeket át kellett csoportosítani. Vannak azért itteni pályázati lehetőségek, meg magyarországiak is, ott lehet, hogy több is, mint a hazai térfélen, csak egy kicsit mindig attól függnek a támogatások, hogy milyen időket élünk, hányan pályáznak, milyen művek vagy szerzők kerülnek esetleg előtérbe azért, mert aktuálissá válik a megjelentetésük.

Több fordításkötet jelent meg korábban a budapesti Pont Kiadó sepsiszentgyörgyi fiókjánál, a Pontfixnél, amelyet Ön irányított. Miért maradt abba ez a projekt?

Létezik, csak nem ad ki könyveket egy ideje. Olyan elképzelés volt a Conflux, amiből, ha beállna mögéje néhány állami intézmény, akár magyarországi, akár itteni, lehetne olyan programot fejleszteni, amiben tényleg szervezetten jelenhetnének meg fordítások mindkét irányban. Ebben a térségben sok a közös tapasztalat, életélmény, bármilyen nyelven beszéljen az ember, a társadalmi-politikai folyamatok is eléggé hasonlóak voltak, és az irodalom nyilván az életből táplálkozik. Így rengeteg izgalmas könyv van, amit le kellene fordítani, mindkét nyelvről a másikra.

Említette, hogy kevesebb a magyarról románra fordító szakember. Hogyan lehetne ezen javítani, segítenek-e a műfordító-képzések?

Nagyon gyakorlati munka a műfordítás. Több egyetemen van műfordítás tantárgy, de mindig azon múlik, hogy az, aki ilyen képzésben részesül, érez-e magában kalandvágyat, lelkesedést, hogy ilyesmibe belevágjon, és hosszú időn keresztül végezze. Az tény, hogy kevesebb most azoknak a száma, akik magyarról románra tudnak magas szinten fordítani. Valószínűleg olyan emberekre van szükség, akik mindkét kultúrában otthon vannak, akár születésileg is, mindkét nyelvet indulásból bírják. Szakmai közhely, hogy a műfordítás kultúraközvetítés is, és ez igaz, nem csak át kell ültetni egyik nyelvről a másikra egy irodalmi művet, vele együtt jön egy kulturális háttér, egy ilyen jellegű információegyüttes is, amit nem lehet megérteni anélkül, hogy az ember ne merülne el a másik nyelv kultúrájában. Fontos is talán, hogy a fordító olyan vidékeken megforduljon, ahol ezt meg tudja tapasztalni, és ez az a rész, ami nem a szövegi-nyelvi tanulmányokon múlik, hanem azon, hogy mennyire tud figyelni, empatikus lenni.

Könyvtárigazgatóként hogy látja, mennyire vehetőek rá a magyar fiatalok, hogy kortárs román irodalmat olvassanak?

Nem az én szakterületem, de figyelem a dolgokat, van ez az állandó polémia a tantervek kapcsán, amely nagy mértékben belejátszik: hogy mi az például, amit a háziolvasmányok listája kínál. Látom, azért megpróbálják fellazítani a sok éven át a klasszikusokra összpontosító tanterveket, olvasmánylistákat. Változnak a preferenciák, változnak a reagálási módok, a generációk már nem, mondjuk, tízévente, hanem sokkal gyorsabban váltják egymást. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy hogyan közelítenek a kultúrához, az olvasáshoz, a felgyorsult világ abban mutatkozik meg, hogy mi az a terjedelem, mi az a szövegtípus, amit közel éreznek magukhoz. Ha olyan olvasmányok kerülnek be, akár részletekben is, kedvcsinálóként, ami az ő életükhöz is konkrétan, szorosan viszonyítható, kapcsolható, akkor nagyobb az esélye annak, hogy kérnek még belőle. Sok szakember foglalkozik ezzel, és olyanok, akik nem csak a munkájukat végzik, hanem lelkesek is. Elindult egy jó irányú folyamat.

A nyitóképen Szonda Szabolcs. Fotó: Bach Máté.

A teljes interjú a Maszol.ro oldalán olvasható.