1848–49

Az én életemnek is ez volt a legeseménydúsabb korszaka

Jókai Mór szabadságharcról szóló visszaemlékezéseiről Rózsafalvi Zsuzsanna, a PIM Kézirattár főosztályvezetője Hermann Róbert történésszel beszélgetett.

Az olyan embert, mint Petőfi István, ma úgy jellemezhetnénk, maximalista

A Petőfi testvérek kölcsönösen támogatták egymást, büszkék voltak egymás sikereire. Ugyanakkor meglehetősen eltérő utakon jártak: egyik a szavak, a másik a tettek embere volt. Petőfi István izgalmas életébe Sashalmi István helytörténész nyújt betekintést.

Amit nem szabad Jókai Mórnak, azt szabad Kakas Mártonnak

Milyen áldozatokat kellett meghoznia Jókai Mórnak a sikerért? Erről beszélgettünk Kiss A. Kriszta irodalomtörténésszel, irodalomszervezővel.

Székely Bertalan a magyar történelem sok emlékezetes pillanatát megfestette

Százkilencven éve, 1835. május 8-án született Kolozsváron Székely Bertalan, a 19. századi magyar festészet kiemelkedő európai rangú alakja, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet jeles képviselője, az Egri nők, a Mohácsi vész, a Thököly Imre búcsúja és a Zrínyi kirohanása alkotója.

Ezen a kiállításon elveszettnek hitt fotográfiákon nézhetünk a magyarság szemébe

A Néprajzi Múzeum Magyarország színezve című kiállításával önmagunk szemébe nézhetünk mi, magyarok. És ez a találkozás legalább annyira hihetetlen, mint amennyire lelkesítő.

Jókai Mór és az 1848-as forradalom és szabadságharc

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából mintegy kétezer diáknak kínál programot a NÖRI történész előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, művészeti előadásokkal és hagyományőrzőkkel.

Egy évig tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa Türr István előtt

A „Szív nélkül semmit!” című kiállítással kezdetét vette az emlékév, amelynek keretében egy teljes éven át tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa a 200 éve született Türr István előtt – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Baján.

Őseikért, magukért és értünk harcoltak – nemcsak karddal, hanem szavakkal is

Tíz olyan költeményt válogattunk össze, amelyek felelevenítik a március 15-i eseményeket.

Szaffitól Szélestenyerű Fejenagyig: 13 színházi előadás forradalomhoz

Színházi ajánlónkban szerte az országból olyan előadásokat ajánlunk, amelyek által méltóan emlékezhetünk az 1848/1849-es forradalom és szabadságharcra – nem csupán március 15-én.

Hagyományőrző huszárokkal emlékeznek '48-ra a Fiumei úti sírkertben

Március 14-én Nyergelj, fordulj! címmel egész napos programsorozattal, történelmi előadásokkal, koncerttel, filmvetítéssel és kézműves-foglalkozásokkal várja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához és a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódóan a diákokat a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.

A katonának nevelt I. Miklós hadseregként irányította birodalmát

Százhetven éve, 1855. március 2-án halt meg I. Miklós cár, „Európa csendőre”, aki birodalmát az abszolutizmus utolsó európai védőbástyájának tekintette, leverte az 1830–31-es lengyel függetlenségi felkelést és az 1848–49-es magyar szabadságharcot, majd megindította a törökök ellen a krími háborút.

Háromszék nem egy törvényhatóság, hanem maga a szabad Erdély

A Székely Nemzeti Múzeum 1848–1849-es kiállítása emléket állít a széles körű közösségi összefogásnak és a szabadságeszmének.

Öt résszel bővült a Sorsfordítók sorozat

A Nemzeti Örökség Intézete által készített Sorsfordítók című animációs sorozat új részei az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójához kapcsolódóan olyan személyeket mutatnak be, akik főszerepet játszottak nemzetünk történetének egyik legfontosabb korszakában.

Kossuth Zsuzsanna, Magyarország ápolónője

Százhetven éve, 1854. június 29-én halt meg New Yorkban Kossuth Zsuzsanna, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc főápolónője, a magyar tábori kórházak létesítője. Az Országgyűlés határozata alapján 2014 óta születésnapja, február 19. a magyar ápolók napja.

Valóságos belső titkos tanácsosból lett Budapest vőlegénye

1824. június 20-án született Pesten Podmaniczky Frigyes politikus, író, akadémikus, aki meghatározó szerepet játszott Budapest világvárossá fejlesztésében.

Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben

Emlékművet avattak kedden a Fiumei úti sírkertben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából.