A boldogság ügynöke

Fényfestés és magyar dokumentumfilm is lesz a Pesti Vigadóban

Az Essentia Artis összművészeti seregszemléjének első két napján, március 7-én és 8-án reggeltől estig ingyenes programok várják az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. A gyerekek népzenei énekórán, a felnőttek pedig portréfotós workshopon és koncerteken vehetnek részt.

Már streamelhető a fesztiválkedvenc magyar film a boldogságról

Százezrek voltak kíváncsiak a magyar filmek legnagyobb streamingfelülete, a Filmio kínálatára 2024-bren. A Nemzeti Filmintézet 2020-ban indított csatornáján ezer magyar filmes alkotás látható, sok közülük előfizetés nélkül is.

A kék pelikán futni ment a változó vadonba: ez volt idén a tíz kedvenc magyar filmünk

Erős évet zárt a magyar film: toplistánkon találkozhatunk természetfilmmel, felemelő és földbe döngölő dokumentumfilmekkel, kasszarobbantó vígjátékkal, ötletes animációval és kőkemény drámával is.

A legfontosabb dokumentumfilmdíjra jelölték A boldogság ügynökét

2005 óta először jelöltek magyar alkotást IDA-díjakra – Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét a legjobb film és a legjobb operatőr kategóriában is jelölte a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség az IDA Documentary Awardra. A nagy presztízsű nemzetközi díjakat immár negyvenedik alkalommal adják át december 5-én Los Angelesben.

A legfontosabb dokumentumfilmdíjra esélyes A boldogság ügynöke

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai dokumentumfilmjét beválogatta a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség az elmúlt időszak húsz legjobb alkotása közé, amelyek jelölhetők az IDA Documentary Award kitüntetésre.

Mexikói film operatőrét díjazták a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon

A szegedi filmfesztiválon 9 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm és 22 kisjátékfilm versenyzett a fődíjért, a legjobb operatőrnek járó Zsigmond Vilmos-díjért. A nívós elismerést idén a Szabó Gábor által vezetett szakmai zsűri José Grimaldónak, a mexikói Apnea operatőrének ítélte meg.

Amerikában is forgalmazzák Zurbó Dorottya filmjét a boldogságról

A Sundance Filmfesztiválról jutott el San Franciscóba, Thesszalonikibe és Koppenhágába Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai filmje. A boldogság ügynökét május 2-án mutatták be a magyar mozikban, Európában már több helyen ismerik, a következő állomás Észak-Amerika.

Ahol mérhető a boldogság

Boldogság az, ha nagy házunk és szép autónk van? Vagy ha kilenc kecske legel a hátsó udvarban? Talán az is elég, ha reggel, mikor felébredünk, mellettünk fekszik az, akit szeretünk? Nem tudjuk, de a Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai által jegyzett dokumentumfilm sem. És pont ez a szép benne.

Magyar koprodukcióban készült film is szerepel a 40. Sundance-en

Csütörtökön nyílik meg a utahi Park Cityben a Sundance Filmfesztivál, amely idén 40. évfordulóját ünnepli. A független filmmustrán debütál A boldogság ügynöke (Agent of Happiness) című, magyar-bhutáni koprodukcióban készült film.