Adamis Anna

Augusztus 30-án történt

2003. augusztus 30-án halt meg Charles Bronson litván származású amerikai színművész. A markáns megjelenésű Bronson eredetileg szénbányász volt, filmszínészként pedig főleg westernhősöket, rendőröket, katonákat és más kemény karaktereket alakított. Közel száz filmje közül a Volt egyszer egy vadnyugat, A hét mesterlövész, a Bosszúvágy, A piszkos tizenkettő és a Halál ötven órája a legismertebbek.

Kovács Kati a szabadság mellett döntött, és sztár lett

Kovács Kati hatvan éve az énekesi pályán és a csúcson. Sikeres pályakezdését június 13-án koncerttel ünnepli az MVM Dome-ban.

Rocktörténeti forrásmunka lehet a Kóbor Jánosról szóló kötet

Kóbor Jánosnak és az Omega zenekarnak állít emléket Csatári Bence Kóbor – Az utolsó interjú című könyve. Ennek ürügyén beszélgettünk a szerzővel Kádár-korszak könnyűzenei életéről.

A hatalom ironikusan csipkelődő kritikusa volt Déry Tibor

Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas író, a 20. századi magyar próza egyik jelentős képviselője százharminc éve, 1894. október 18-án született Budapesten.

Augusztus 30-án történt

Ezen a napon született Adamis Anna Kossuth-díjas dalszövegíró, költő, az 1970–1980-as évek egyik legjelentősebb szövegírója, aki számtalan előadóval dolgozott együtt. Különösen Presser Gáborral alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, akivel közösen az Omega és a korai Locomotiv GT legjelentősebb dalait jegyzik.

Ikonikus dalszövegeiben egy generáció életérzését közvetítette – Adamis Anna 80 éves

Augusztus 30-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Adamis Anna Kossuth-díjas dalszövegíró, költő.

Augusztus 30-án történt

Ezen a napon született Mary Wollstonecraft Shelley angol írónő, a Frankenstein szerzője, Adamis Anna Kossuth-díjas dalszövegíró, költő, Anna Politkovszkaja orosz újságíró, író, emberi jogi aktivista és Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszó (képünkön).