Áldozat

A jó mentális egészség a függőséggel szemben is véd

Dr. Felvinczi Katalin, a Magyar Addiktológiai Társaság főtitkára úgy véli, az egészséges személyiség esetében a függőség kialakulása kevésbé valószínű.

Az áldozati lét is egy játszma

Milyen félelmek tesznek valakit áldozattá vagy feláldozhatóvá? – ezzel a kérdéssel kerestük meg az egykori túsztárgyalót, Végh József klinikai szakpszichológust.

Tatárjárás kori tömegsírt tártak fel Tázláron

Tatárjárás kori tömegsírt tártak fel a régészek a Bács-Kiskun vármegyei Tázláron, melyből összekötözött végtagú, zsugorított helyzetben eltemetett áldozatok maradványai kerültek elő. A szakemberek igyekeznek a feltárt leleteknek emléket is állítani, régészeti emlékparkot hoznak létre, és folyamatosan bővítik.

Az áldozathibáztatás mindig önvédelem

Ki az áldozat? Miért létezik áldozathibáztatás? Egyéni és közösségi traumákról, áldozati szerepről és néplélekről Kővágó Pál pszichológussal beszélgettünk.

Az emberáldozatoktól a vadászrítusokig

Az áldozatok kultúrtörténete a gyerekek feláldozásától a házak alapjaiban elhelyezett kakascsontokton keresztül a leölt bálnát békíteni akaró vadászrítusokig.

Történelem, társadalom és cukiság az új magyar filmforgalmazó tavaszi kínálatában

Az eddig elsősorban filmgyártóként és hazai alkotások marketingügynökségeként ismert Juno11 nyáron lépett piacra forgalmazóként. 2024-ben tartják magukat a fogadalmukhoz, és olyan elgondolkodtató, lélekemelő alkotásokat kínálnak az érdeklődőknek, mint az Áldozat, A róka és a Kék Pelikan.