Aradszky László

Október 8-án történt

2017. október 8-án halt meg egyik legismertebb táncdalénekesünk, Aradszky László, aki a Töltőtolljavító Ktsz. alkalmazottjából lett a rádió könnyűzenei stúdiójának hallgatója, majd az 1963-as Tessék választani! című műsorban a közönség is megismerte a nevét. Ezután sorban készültek a rádió- és hanglemezfelvételei, legnagyobb slágerei a Pókháló van már az ablakon és az Isten véled édes Piroskám voltak. A hetvenes években egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, de 1986-ban új albummal jelentkezett, majd haláláig folyamatosan fellépett és adott ki lemezeket.

Szeptember 20-án történt

„A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe, hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt” – fogalmazta az 1897. szeptember 20-án született – és 1966-ban elhunyt – Kossuth-díjas író, Tamási Áron.

Felejthetetlen filmslágerek a Meseautótól Karády Katalinig

Mióta a hangosfilm megjelent Magyarországon, a mozi elmaradhatatlan része a sláger. A betétszámokat minden esetben a kor sztárszerzői írták, s természetesen színészsztárok tolmácsolták.

A középosztályosodó Sziget szonikus hozadéka a nullás évekből

A kétezres évek elején a Szigetet sajátos kettősség jellemezte: egyfelől a tömegigényeket kielégítő professzionális programgyárként működött, másrészt még tele volt nonprofit helyszínekkel és programokkal. Jöjjön hát a szubjektív visszaemlékezés második része a kétezres évek szigetes eseményeiről.