Artisjus

Németh Alajos lett az Artisjus új elnöke

Németh Alajos zenészt választotta elnökének az Artisjus. A Bikini alapítója, dalszerzője Madarász Iván zeneszerzőt váltja a szerzői egyesület élén.

Tizenegy zenetanár és ugyanennyi előadóművész részesül Artisjus-díjban 2021-ben

Tizenegy zenetanár és tizenegy előadóművész részesül idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetéseket pénteken adják át Budapesten.

Solymosi Bálint, Zádor Éva és Gács Anna kapta az idei Déry-díjat

A pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, benne az író művei után keletkező jogdíjakkal. A kitüntetéseket november 15-én adták át az Artisjus székházában.

A magyarok több mint felének segített a zene a pandémia idején

A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a dalszerzők napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.

Artisjus: Negyedével csökkent a dalszerzők jogdíja a járványhelyzet miatt

A zenei alkotók összességében 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak, mint tavaly.

Ők kapták idén a zenei Artisjus-díjakat

A szerzői egyesület 21. alkalommal ítélte oda az Artisjus-díjakat, a harminc évnél fiatalabb alkotókat hetedik éve ismeri el Junior Artisjus-díjjal. A cél felhívni a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára.

Artisjus: 15-17% a női dalszerzők aránya Magyarországon

Ez előrelépés a korábbi évtizedekhez képest, ugyanakkor még mindig alacsony, bár megfelel a nemzetközi átlagnak.

9,373 milliárd forint jogdíjat osztott ki az Artisjus 2020-ban

A kifizetett jogdíjak fele jutott hazai dalok, zeneművek alkotóinak. 2020-ban 15 468 magyar zenei szerző részesült jogdíjban és rekordszámú új dal született.

Zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus

Tíz-tíz zenetanárt és előadóművészt díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban pénteken online. A szerzői egyesület kortárs magyar műveket műsorukra tűző előadóművészeket, valamint a zenei oktatásban kiemelkedő munkát végző tanárokat ismert el.

A járvány hatására 3,5 milliárd eurós zenei jogdíjvisszaesés lehet világszerte

Az előrejelzések szerint idén akár 35 százalékkal is visszaeshetnek a zenei jogdíjbevételek világszerte, ami 3,5 milliárd eurós kiesést jelenthet – állapította meg éves, globális jelentésében a CISAC, a közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet.

Kedvenc magyar dalszerzőink elárulták, mi a jó dal titka

Minden dal mögött van egy történet − ezzel a szlogennel hirdetett felkérést a magyar dalszerzőknek az Artisjus. A versenyre összesen 68 videó érkezett, ezek közül választottuk ki kedvenceinket.

A magyar dalszerzők 762 millió forint jogdíjat kaptak a tavalyi koncertek után

Rekordszámú, 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint tavaly. A 2019-es koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.

Októberben startol a HOTS!

Jelentkezz a demóddal, és beszélgess róla a világ legelismertebb producereivel!

Szolidaritásra ösztönöznek a hazai zenészek

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészek segítésére szólít fel a rádiós és tévés zenei szerkesztőkhöz, rendezvényszervezőkhöz és a közönséghez címzett nyílt levélben a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete.

A művészek átmenetileg lemondanak a jogdíjakról a vendéglátóiparban

Április végéig lemondanak a vendéglátóiparból származó gépzenei és élőzenei jogdíjaikról a szerzők, előadók és kiadók.