Balácai Régészeti Park
Újabb különleges leletek kerültek elő egyiptomi sírokból
Halotti maszkok, istenszobor, alabástromtábla és egy múmia – többek között ezekre a leletekre bukkantak a közelmúltban régészek az 1800–4800 éves sírok feltárása közben Egyiptomban.
Ingyenes jazzkoncerttel és régészeti előadásokkal zárul a Villa Romana Baláca kiállítása
Szeptember 9-én Finisszázsra várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum Villa Romana Baláca ókori római villagazdasága. A Kincset érő közösség – A Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Programjának eredményei című kiállítás záróeseményére különleges programokkal készül a régészeti park.
Mit adtak nekünk a rómaiak Balácán?
Balácapuszta Nemesvámos és Veszprémfajsz között fekszik. Külterület, amelynek sorsát megváltoztatta, hogy a huszadik század elején szántáskor római kori leletek kerültek felszínre. Azóta több feltárás is folyt itt. Az ötvenhat hektáros római kori villagazdaság egy része jelenleg is látogatható.
Színházi előadásokkal vár a Villa Romana Baláca Régészeti Park
„Egy csepp Itália a Balaton mellett – Baláca élménypark” címmel indult útjára tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül megvalósuló eseménysorozat. A kulturális programok közül kiemelkedő helyet foglalnak el a színházi produkciók.
A Közösségi Régészeti Program eredményeit bemutató kiállítás nyílik Balácán
A megújult MNM Villa Romana Balácában június 10-én nyílik a Kincset érő közösség – A Magyar Nemzeti Múzeum Közösségi Régészeti Programjának eredményei című kiállítás, a sikeres budapesti Kincset érő közösség tárlat új helyszínhez adaptált folytatása.
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában – írta a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása csütörtökön.
Római imák, kelta villongás – Idénynyitó a balácai élményparkban
Szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményében, a balácai élményparkban jártunk, kelta csetepatéba keveredtünk, tógabemutatón és a mezőgazdasági munkák megkezdéséhez kapcsolódó áldozaton voltunk, gladiátoroknak szurkoltunk, antik lakomákról álmodoztunk, és megtudtuk, hogy mind rómaiak vagyunk.
Füstáldozat és gladiátorviadal Balácán
Az ókori római polgár életmódja hasonlított egy mai középosztálybeliéhez. Nyugalmas környezetben, elegáns villában élt a Balaton-felvidéki Balácán, hivatali ügyeit intézendő viszont Savariába, azaz Szombathelyre járt. A Balácai Régészeti Park április 15-én különleges forgataggal várja a látogatókat.