Balog József

„A hangok nem önmagukról szólnak” – Balog József a fejlődés örök vágyáról

A nemrég zárult Fesztivál Akadémia sorozatában négy koncerten öt jelentős alkotást játszott. Felfedező-kutató alkat, de nem dicsekszik e tulajdonságával. Mindenevő előadóként a pódiumon, hallgatóként a koncertteremben ülve és otthon is, ha fakanalat vesz a kezébe. Balog József Liszt-díjas zongoraművésszel találkoztunk.

Bartók, Brahms és Martucci művei csendülnek fel a Pannon Filharmonikusok budapesti, wroclawi és pécsi koncertjein

A Pannon Filharmonikusok március 24-én a Kodály Központban mutatja be Szívvel-lélekkel című hangversenyét, másnap a budapesti közönség találkozhat a zenekar azonos műsorával, illetve vendégjátékukat a wrocławi közönség 27-én hallgathatja meg. A lengyel társulattal Barátsággal című koncertjükön Pécsett április 28-án találkozhatunk.

Pasztellszínű muzsika

Oláh Vilmos hegedűművésszel és Balog József zongoraművésszel beszélgettünk.

Elkezdődött a verseny

Zongoraszóval kezdődött el szeptember 2-án a Zeneakadémia Solti termében a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny. Az ünnepélyes megnyitón Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója így szólt a megméretés előtt álló versenyzőkhöz: „Ha küzdesz, veszíthetsz, de ha nem küzdesz, veszítettél.”

Át kell esni a tűzkeresztségen

A Concerto Budapest Hommage á Stravinsky-sorozatának második, február 25-én játszott koncertjén ezúttal Balog József vendégjátékát hallhatja a közönség. Az esten Bartók első zongoraversenye is elhangzik, amely – virtuozitása, szövevényessége miatt is – a zeneirodalom egyik különlegessége. A zongoraművészt kérdeztük a művel és Bartókkal való kapcsolatáról és a kortárs zene iránti vonzalmáról.