Borbás Gabi

Március 1-jén történt

Ma ünnepli hatvannyolcadik születésnapját Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, aki pályája során többek között a Szegedi Nemzeti Színház, a Független Színpad, a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Radnóti Színház előadásaiban játszott, 2014 óta pedig a Thália Színház tagja. A jogi végzettséggel is rendelkező művész számos filmben szerepelt, így a Valami Amerika, a Magyar vándor, a Tökéletes gyilkos, A fekete múmia átka és az Egy rém rendes család Budapesten című mozikban láthattuk.

Március 1-jén történt

1969-ben ezen a napon született Javier Bardem Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas spanyol színész, aki hazájában több mint két tucat filmet forgatott, de nemzetközi hírnevét a 2000-ben bemutatott Mielőtt leszáll az éj című filmnek köszönheti. Másik híres szerepe a Nem vénnek való vidék Antonja, amely két díjat is hozott számára.

Beszélő fejek a Centrál Színházban

Alan Bennett művét Borbás Gabi, Liptai Claudia, Sztarenki Dóra és Scherer Péter adja elő Puskás Tamás rendezésében október 24-én.