1930. március 1-én alakult meg a Magyar Királyi Haditechnikai Intézet, amelynek tiszteletére tartják ezt az emléknapot. Először 1994-ben rendezték meg.

A demokratikus nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának tizedik évfordulóján, 2000-ben fogalmazódott meg az elképzelés, hogy minden év március 1-jén ünnepeljék meg a POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK NAPJÁT. Az Országgyűlés 2001 tavaszán iktatta törvénybe az ünnepnapot.

Kuczka Péter (Székesfehérvár, 1923. március 1. – Budapest, 1999. december 2.)

Kossuth-díjas költő, író, műfordító, tudományos-fantasztikus irodalmár, szerkesztő. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

1923. március 1-jén született Székesfehérváron, 1999. december 2-án hunyt el Budapesten. Költő, műfordító, szerkesztő. 1941 és 1945 között közgazdasági egyetemet végzett, majd tisztviselő, könyvelő lett. 1945-től író, újságíró, szerkesztő. 1947-ben az Emberség című lap lírikusa. 1956-ig különböző szakszervezeti, MDP-tisztségeket viselt. 1948 és ’56 között dolgozott az MDP kultúrpolitikai osztályán, szervezőtitkára volt a Magyar Írószövetségnek, majd az Irodalmi Újság munkatársa lett.

1953-ban a Nagy Imre-kormány felkérésére országjárásra küldték az írókat. Sarkadi Imrével Hajdú és Szabolcs–Szatmár megyébe utazott. Ekkor írta meg híressé vált Nyírségi Napló című versciklusát, amely számvetés az ország állapotáról, valamint az eszme és a valóság között tátongó szakadék felismerésének dokumentuma. A versciklus a Rákosi-hívők, valamint a Nagy Imre kormánya mellé állt írók között azonnal vita tárgya lett. A szakirodalom többek között a versciklustól eredezteti az „írók lázadását”.

1953 és ’56 között politikai vitákon politizálva előkészítője volt Rákosi bukásának, az ’56 közepén bekövetkezett fordulatnak, majd a forradalomnak. A forradalom alatt Nagy Imre kormányát támogatta. Nevéhez fűződik a megjelenés előtt betiltott Életképek című folyóirat szerkesztése is, amely a háború utáni nemzedék lapja lett volna, de a forradalom bukása megjelenését megakadályozta.

1956 után a forradalom „szellemi előkészítéséért” és a forradalomban való részvétele miatt 1964-ig eltiltották a publikálás lehetőségétől. 1958-ban állást kapott a Képcsarnok Vállalatnál, majd dolgozott az Országos Idegenforgalmi Tanácsnál, a Lapkiadó Vállalatnál és a Móra Könyvkiadónál. 1964-től versei folyóiratokban megjelenhettek ugyan, de önálló kötetet nem adhatott ki.

A kényszerű hallgatás idején fordult érdeklődése a film, a tudományos-fantasztikus irodalom, a jövőkutatás és a futurológia felé. Ez utóbbiak hazai megismertetésében és szervezésében úttörő szerepe volt. Nevéhez fűződik a Kozmosz fantasztikus könyvsorozat, majd 1972-től a Galaktika című folyóirat szerkesztése, amely számos egyéb díj mellett elnyerte Európa legjobb tudományos-fantasztikus folyóiratának díját. Írt kritikákat és riportokat (Film Színház Muzsika; Kritika; Tükör), tanulmányokat, novellákat és „íróasztala fiókjának” verseket.

1955-ben megjelent Jónapot! című kötete után csak negyven évvel később jelent meg új könyve, Út a folyóhoz címmel, amely szűk válogatás az 1957 és 1993 között írt versekből.

Számos nemzetközi kitüntetést kapott a tudományos-fantasztikus irodalom kiadásáért, népszerűsítéséért.

Szepes Erika: Kuczka Péter életrajza (részlet)

Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi —  szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. „télkiverés”, „télkihordás”), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”. Anna Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.
Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott, Mars isten harcias természete ezzel magyarázható. Március 1-jén indul a Salius papok körmenete Mars égből hullott városvédő pajzsával és annak 11 másolatával (12 db volt, hogy minden hónapra jusson egy). Március 14-e volt a lovasszemle, az Equirria ideje, ez később lóversenynap lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, és ez egyúttal katonaköteles korba lépésüket jelentette (Liberalia). 19-én, a hadivállalkozások hagyományos kezdőnapján a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! A március 19–23 közötti Quinquatrus idején tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket. Ezt az ünnepet egyébként a nem kevésbé katonás Minerva istennőnek szentelték. 23-án próbálták ki a harci kürtöket (Tubilustrium), azaz ekkor trombitálták össze seregszemlére a hadköteleseket.
Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.
Márciust – mint Ripától tudjuk – régente tüzes ifjú személyesítette meg (a Kos eleme a csillaghitben a tűz volt). Marshoz illően sisakban, vörös és fekete ruhában ábrázolták, vállán szárnyakkal. Jobbjában a Kos jelét tartotta virágkoszorúban, baljával serleget emelt, színültig töltve a mediterrán tavasz terményeivel. Az allegorikus alak antik előképe vasba öltözött katona volt, lándzsával, pajzzsal. Ez Marsot, illetve a hónapra jellemző teendőt, a hadba vonulást jelképezte. A mezőgazdasági tennivalók szerint is ábrázolták márciust. Szintén ifjú képében, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi napéjegyenlőséget jelképezi a latin aequus „egyenlő” és equus „ló” id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján (vö. a Pegasus tavaszt jelző eltűnésével).

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

1954. március 1-jén az Egyesült Államok hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre a Bikini-szigeten. A Csendes-óceánon tevékenykedő Fukuru Maru japán halászhajó legénységét radioaktív sugárfertőzés érte. Az 1954-ben történt tragikus események emlékére 1964 óta Japánban nemzeti békenapot tartanak március 1-jén.

A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március 1-jén alakult meg. Erre emlékezve 1992-ben határoztak A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJÁnak megrendezéséről. Magyarország is csatlakozott az akkori felhíváshoz. Magyarország 1989-ben ratifikálta és hirdette ki az 1949. évi genfi egyezmény két jegyzőkönyvében foglaltakat, amely kimondja a polgári védelem humanitárius jellegét, azt határozottan elkülöníti a fegyveres erőktől, továbbá a polgári védelem feladatai közé sorolja a katasztrófák veszélyeitől való védelmezést, az életben maradás feltételeinek biztosítását. Világszerte látványos mentési gyakorlatokat rendeznek ezen a napon.

Az autóbusz, mint tömegközlekedési eszköz, a XIX-XX. század fordulóján kezdett Európa-szerte tért hódítani. Az első autóbusz-üzemet 1903-ban, Londonban létesítették, ezt 1905-ben a berlini, majd 1906-ban a párizsi követte. Budapesten legelőször a Svábhegy és a János-hegy közötti idényjárattal kísérleteztek. Több éves előkészületek után a Székesfővárosi Közlekedési Rt 1915. március 1-jén indította el első járatát az Andrássy úton. Az autóbuszok 15 percenként követték egymást. Megállót nem jelöltek ki, fel- és leszállás céljából a kocsikat bárki leinthette. Az Austro-Daimler gyártmányú, emeletes kocsi alvázára függesztett akkumulátor áramával a hátsó kerékagyban elhelyezett motorokat hajtottak. Egy másik, egyszintes, benzinmotorral felszerelt kocsit a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Rt gyártotta. Anyaghiány miatt rövidesen leállt a gyártás és 1917 áprilisában az autóbuszforgalmat leállították; a járatok csak 1921. szeptember 24-én indultak újra. Ezután felgyorsult a buszközlekedés fejlődése. 1928-ban már 100 darab kocsi beszerzéséről döntöttek. A három kocsitípust – kicsit, közepest és nagyot – a Mercedes-Benz licence alapján a MÁVAG gyártotta, a 30-as években pedig áttértek a Ganz-Jendrassik rendszerű, Diesel motoros autóbuszok használatára.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990 [Keller László])

A Kataszteri Közlöny első szerkesztője Faragó Zsigmond volt. A szakmai lap, számos névváltozással, de ma is megjelenik. A Kataszteri Közlöny néven történő publikálás, melyet  Faragó Zsigmond után több mint 20 éven át Gánóczy Sándor mérnök szerkesztett, 1919-ben Pozsonyban megszűnt. Ezután hat éven át jelentek meg ugyan geodéziai tárgyú cikkek a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében, illetve a Vízügyi Közlönyben, de nem azzal a gyakorisággal és terjedelemben, mint ami kívánatos lett volna.
1920-ban, a Tanácsrendszer megbukása után, a Magyar Nemzetgyűlés jelentős többséggel megszavazta a Nagyatádi-féle földreformot, melynek során egymillió kataszteri hold föld került – kártalanítás mellett – kiosztásra. Öt éven át úgy folyt ez a nagyszabású munka, hogy a Trianon utáni nehéz gazdasági helyzetben a magánmérnöki irodák a hiányos előkészítés miatt nem voltak szakmailag kellően felkészítve.
A Kataszteri Közlöny utóda, a Geodéziai Közlöny végül 1925 februárjában jelent meg.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Földmérési és Távérzékelési Intézet, FÖMI;)

A folyószabályozások eredményei igen lassan, gyakran évtizedek múltán jelentkeznek. A szükséges korrekciók végrehajtásának érdekében komoly tudományos kihívást jelentett a szabályozott folyómedrek alakulásának nyomon követése. A feladat ellátására a vízrajzi szolgálat Péch József vezérlete alatt megindította a magyarországi vizekre vonatkozó hidrológiai adatgyűjtést, s az évente kiadott Vízrajzi Évkönyvekben adták közre az adatok tudományos vizsgálatából levonható következtetéseket.
A vízrajzi szolgálatnak jelentős szerepe volt az árvízi előrejelzések rendszerének kidolgozásában és a hidrológia tudományának európai szintre emelésében is. A vízrajzi osztály többéves előkészítő munkája eredményeként lépett életbe a Tisza- völgyében az árvíz-előrejelzés rendszere is 1892-ben, és megindult a vízjárási térképek közreadása is. Kezdetben csak az árvizek idején, 1895-től napi rendszerességgel készültek a jelentések.
A közlekedési minisztérium kebelében működő vízrajzi osztályt, a későbbi Vízrajzi Intézet jogelődjét Péch József mérnök szervezte meg Baross Gábor miniszteri rendeletére 1886-ban. Ebben a rendelet meghatározta az osztály feladatait:
„A folyóknak olyan szakaszain, amelyeken a vízfolyási viszonyok az általános vízjárásra jellemzőknek tekinthetők, a lefolyó vízmennyiségnek különböző vízállásoknál rendszeres, és a különböző vízlefolyási viszonyok közt eszközlendő lehető gyakori meghatározása, s ezekből minden vízállásnak megfelelő mennyiség megállapítása.”

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum;)

A kereskedelmi miniszter rendelete szerint ettől kezdve csak kisméretű (25x12x6,5cm) téglát szabad gyártani. A rendelet megállapította a vakolatlan téglafalméreteket is: 12, 25, 38 és 51 cm-ben. A rendeletet a Mérnök- és Építészegylet Közlönye is ismertette.
A XIX. század második felétől a XX. század 20-as, 30-as évekig volt használatban az úgynevezett nagyméretű tégla. E nagyméretű tégla (6,5 x 14 x 29 cm) méretei egymáshoz arányosítva voltak, kb. 1:2:4 arányban. A később egyre szélesebb körben elterjedő kisméretű tégla térfogata 1950 cm3, a nagyméretűé 2639 cm3. A kisméretű tégla térfogata kb. 74 %-a a nagyméretűének, ennélfogva a súlya is ilyen arányban kevesebb. A gyakorlat azt igazolta, hogy a kisméretű tégla alkalmazásávall csökken a falvastagság, az épületsúly, termelékenyebbé válik a munka. A miniszteri rendelet arról tanúskodik, hogy a szakma által optimálisnak tartott méretezést a jogi szabályozás kötelezővé tette. A fokozott hőtechnikai igények megjelenéséig, lényegében a XX. században a hetvenes-nyolcvanas évekig ez a méretrend uralta a magyarországi, különösen a kisipari vagy házilagos építés világát.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Építőipari Szaklap;)

1912-ben az egyre növekvő kelet-európai és oroszországi fotópapír igények kielégítésére felvetődik a Kodak akkori gyártási kapacitásainak bővítése. George Eastman kapcsolatba kerül Kenneth Mees-el, akinek akkor már kisebb lemezöntő gyára működik Magyarországon. Eastman felvásárolja Mees cégeit, így merül fel a magyarországi üzem létesítésének ötlete. 1913-ban a magyarországi Kodak gyár létrehozásának helyszíneként először a Hűvösvölgy vetődik fel, majd a kedvező infrastruktúra miatt (országút, vasútvonal, viziút) mégis Vác mellett döntenek  Még ebben az évben megkezdődik az építkezés, az I. világháború kitöréséig felépül az első víztorony, a gépház, a baritáló épület és a gépészlakás. A háborús viszonyok miatt évekig elhúzódó gyártelepítés az 1922. március 1-én tartott ünnepélyes megnyitó után kezdte folyamatos működését meg a Kodak váci gyára. A termelés angol vezetőség irányításával, 48 fővel indult el.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Kodak Magyarország;) 

A főváros rendezésének és a Duna szabályozásának első tervezője és kivitelezője, REITTER FERENC (Temesvár, 1813. március 1. – Budapest, 1874. december 9.) Széchenyi István köréhez tartozott. Az 1830-as években a Duna és a Tisza vízrendezési felméréseivel foglalkozott. 1851-től a Budai Építészeti Hatóság főmérnöke volt; 1853 és 1866 között megépítette a budai és pesti rakpartokat. Érdekes elgondolása volt a mai Nagykörút helyén egy hajózható csatorna kialakításának ötlete; ennek terveit is elkészítette és javaslata csak azért nem valósulhatott meg, mert a főváros nem tudta vállalni a költségeket. Andrássy Gyula miniszterelnök felkérésére egy emlékiratot készített, amelyben összegezte a Budán és Pesten végrehajtandó, a városfejlesztés szempontjából legfontosabb teendőket részletes költségbecsléssel együtt, valamint javaslatot adott egy szervezet létrehozására ezeknek a feladatoknak az elvégzésére. Ez a szervezet meg is valósult Fővárosi Közmunkák Tanácsa néven és a mai napig például szolgáló tevékenységet végzett az összehangolt, hosszú távú városrendezés terén. A szervezet első főmérnöke Reitter Ferenc lett. Ő dolgozta ki a főváros fejlesztésére 1871-ben kiírt nemzetközi pályázat követelményeit és a nyertes pályaművek javaslatai alapján készített el egy, a főváros egészére szóló szabályozási tervet; a megvalósítási munkálatokat is ő irányította.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

A tengerentúl is elismert épületszobrász, építésztervező, MARÓTI GÉZA (Barsvörösvár, 1875. március 1. – Budapest, 1941. május. 6.) pályafutását kőfaragó inasként kezdte. Magánúton, saját erejéből képezte tovább magát Budapesten és Bécsben, olyan eredményesen, hogy 1905-től a Műegyetem szobrásztanárként alkalmazta. 1900-ban saját műhelyt, műtermet alapított. 1908-ban, a spanyol király látogatásakor ő tervezte az Andrássy úti diadalkaput; ennek következtében kapott meghívást Mexikóba, ahol a nemzeti színház tervezésére kérték fel. Ez a korai munkája nagyon jól sikerült: Körösfői-Kriesch Aladár közreműködésével dolgozott, a nézőtér hatalmas, színes üvegkupolája és a világon egyedülálló kristály-mozaik függöny Róth Miksa munkája volt. Az épület jelenleg más rendeltetésű: a Szépművészetek Palotája lett. 1927-ben Amerikába ment és Detroitban számos épületplasztikát tervezett. 1930-ban közel-keleti utazást tett Konstantinnápolytól Jeruzsálemig lóháton, a keresztes hadak útját követve. Kutatómunkát is végzett a jeruzsálemi Salamon-templom rekonstrukciójához. Utazása inspirálta Mi vagyunk Atlantisz című, több mint 600 oldalas, Atlantisz rekonstrukciójával foglalkozó művének megírására, amelyen 7 évig dolgozott és közvetlenül halála előtt fejezte be. 1932-ben tért vissza Budapestre.
Fontosabb munkái: a Zeneakadémia és a Gresham palota épületszobrai (1904, 1906), világkiállítási pavilonok Milánóban és Torinóban (1906, 1911), egy meg nem valósult nagyvonalú terv a Lágymányoson létesítendő állandó kiállításra és sportcsarnokra, saját villája Zebegényben és ugyanitt egy Hősök emléke építmény Krisztus-oszloppal.
1941-ben munka nélkül, elfeledve halt meg.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000)

BARÁTH ZOLTÁN (Pestújhely, 1924. március 1. – Nagykanizsa, 1982. október 2.): biológus, egyetemi tanár, a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatok kutatási koncepciójának kidolgozója.
A budapesti tudományegyetemre 1943-ban iratkozott be. Tanulmányait a háború megszakította, s a hadifogságból visszatérve 1950-ben szerzett oklevelet. Ezt követően az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán lett tanársegéd. 1957-től gimnáziumban tanított, s később a Természettudományi Múzeum Növénytárának kutatója lett. 1965–75 között az Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti Botanikai Kutató Intézetében dolgozott. 1966-ban doktorált. 1975-ben Nagykanizsára, az Agrártudományi Egyetem Agronómiai Karára nevezték ki tanszékvezetővé, s itt dolgozott haláláig. Florisztikai és taxonómiai tárgyú publikációi a Földrajzi Értesítőben, a Magyar Nemzeti Múzeum folyóiratában és a vácrátóti intézet kiadványaiban jelentek meg. Az Akadémiai Kiadó Biológiai Lexikonának munkatársa volt.
Részt vett a növénytársulások ökológiai minősítésére és összehasonlítására szolgáló ún. TWR értékekről összeállított alapvető tanulmány elkészítésében, 1967-ben. Jelentős részt vállalt a Bükk-hegységi vegetáció-kutatásban és az országos gyomfelvételezésekben. Értékesek a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatai.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

DOBRÁNYI GÉZA (Eger, 1921. március 1. – Budapest, 1990. augusztus 3.): vegyészmérnök, a magyar színes filmlaborálás megteremtője. A budapesti műegyetemen 1943-ban szerzett diplomát. Zemplén Géza műegyetemi tanszékén kezdte meg munkáját. 1943-1951 között a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár kutatómérnöke, majd üzemvezető-helyettese volt. 1951-ben a Magyar Filmlaboratórium Vállalat Gyarmat utcai kísérleti laboratóriuma vezetőjeként kezdett el fotokémiával foglalkozni. Utóbb a Magyar Filmlaboratórium Vállalat igazgatója lett. A fotokémia mellett a fototechnika és fotóművészet fejlődését is figyelemmel kísérte. Nagy szerepe volt a színesfilm-kidolgozás ellenőrzött, biztonságos feltételeinek kialakításában, s ennek elterjesztésében. A 60-as, 70-es években előadásokat tartott, melyek révén egész fotós nemzedék számára tette érthetővé a fotokémiai folyamatokat és azok összefüggéseit. A filmkidolgozás kémiája (Bp., 1954) c. munkájában a felvétel-technika és kidolgozás kémiai vonatkozásait és összefüggéseit foglalta össze. Kevés számú írása a Fotó c. lapban jelent meg. A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja, az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület (OPAKFI) Fotográfiai és Filmszakosztályának elnöke, a Nemzetközi Filmtechnikai Szövetség (UNIATEC) elnökségének örökös tagja volt. Számos kitüntetésben részesült, többek között az OPAKFI Petzval-díját (1970), MTESZ-díjat (1986) kapott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

SIMON NORBERT (Nagyvárad, 1871. március 1. – Budapest, 1939. február 28.): mérnök, erdélyi iskolák, kórházak tervezője, korabeli megyei közúti térképek szerkesztője. Oklevelét Budapesten szerezte. Sepsiszentgyörgyön (1892–93), Segesvárott (1893–1919) és Budapesten (1919–27) működött államépítészeti hivatalokban. Út- és hídépítő mérnök volt, de magasépítési tervezéssel is foglalkozott. Magasépítési munkái: megyei közkórház (Segesvár), járásbíróság (Medgyes), iskolák (Prépostfalva és Jakabfalva). Először szerkesztett és adott ki Magyarországon olyan megyei közúti térképeket, amelyeken az egyes városok és községek egymás közötti távolsága km-ben meg volt jelölve.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

VESZPRÉMY DEZSŐ (Sajószentandrás, 1871. március 1. – Szeged, 1924. május 24.): orvos, kórboncnok, egyetemi tanár, neves leukémiai és bakteriológiai kutató.
Orvosi oklevelét Kolozsvárott szerezte meg. 1895-ben ugyanott a belklinikán gyakornok, 1897-ben a kórbonctani intézetben tanársegéd, 1903-ban magántanár, majd előbb a kolozsvári, majd a szegedi egyetemen a kórbonctan tanára és az egyetem kórbonctani és kórszövettani intézetének igazgatója volt. 1923–24-ben a szegedi egyetem rektori posztját töltötte be. Legfontosabb kutatási területei a myeloid leukaemia és az encephalitis haemorrhagica kórbonctana volt. Buday Kálmán kórbonctani tankönyvében (Bp., 1914) a jóindulatú daganatokról és az idegrendszer betegségeiről szóló fejezeteket írta. Dolgozatai a kórbonctan, a kórszövettan és bakteriológia fontosabb kérdéseivel, a gümőbacilusok virulenciájának kísérletes vizsgálataival, a központi idegrendszer betegségeivel, az üszkös gyulladások bakteriológiájával foglalkoznak.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)