Bordás József

Hungáriára bugizik Baricz Gergővel a gyereksereg, aztán AC/DC-dalokat énekelnek teli torokból

Hogyan vehetők rá a gyerekek arra, hogy hangszeren tanuljanak meg játszani? Hogyan mutatható meg a fiatal generációnak izgalmasan a régi idők zenéje, és miként plántálhatjuk beléjük az élőzene szeretetét? Ezekre kínál jó alternatívát a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Bordás József vezette Házhoz megy a Zenede programsorozata, amely az ország minden szegletébe elviszi az élő könnyűzenét a Petőfi Kulturális Program keretében.

„A zene a lelkünk hangszeren keresztüli interpretálása” – Interjú Bordás Józseffel

„Próbálom továbbadni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az évek során felhalmoztam, de a szívem mélyén a mérleg nyelve egyértelműen középen áll” – meséli Bordás József, aki a dobolás mellett a könnyűzene népszerűsítésére is ugyanúgy feltette az életét.

Erdélyben is Házhoz megy a Zenede

A Házhoz megy a Zenede művészei a tavalyi év után újra Erdélyben turnéznak március 13–25. között. A programok célja, hogy zenetörténeti előadásokon és élőzenei koncerteken keresztül ösztönözzék a 8–20 éves korosztály zenetanulását.