Boris Vian
Március 10-én történt
Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.
Március 10-én történt
„A tojáshoz tyúk kell, de ha egyszer már megvan, rakásra jön a tojás. Jobb tehát a tyúkkal kezdeni.” A Tajtékos napok című Boris Vian-regény egésze épp oly szürreális, mint ez az idézet. Az ezen a napon született író művéből készült előadást 2020-ban mutatta be a Budapesti Operettszínház.
„Azt élvezed? Hogy élvezed?”
Csupa szókimondás, lendület, frivol játék – Boris Vian dalai olyanok, mint rövidre szabott élete volt. A sanzonok köré írt drámát a szerző, Kiss Csaba rendezésében mutatja be a Budapesti Operettszínház március 10-én, Vian születésének 100. évfordulóján.