Bűn és bűnhődés

Az Örkényben egyszerre próbálnak egy berlini multikulti családról szóló darabot és egy orosz klasszikust

Elkezdődtek az Örkény Színház 2024-es bemutatóinak próbái. Március 7-én Kincses Réka rendezése debütál az Örkény Stúdióban, egy nappal később pedig a Gáspár Ildikó által átdolgozott Bűn és bűnhődés premierjét tartják a nagyszínpadon.

Zsótér Sándor rendezésében állítják színpadra a Bűn és bűnhődést Pécsen

Március 5-én tartják Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című darabjának bemutatóját a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ). A produkciót a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Zsótér Sándor rendezi, aki először dolgozik a mecsekaljai teátrumban.

MITEM színész szemmel

A Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 30-án ért véget – hatalmas sikerrel. A negyedszerre megrendezett fesztivál egyedülálló kezdeményezés Európában, hiszen amellett, hogy a közönség külföldi társulatok előadásait tekintheti meg, maguk a színészek is elmerülhetnek szakmájukban mint külső szemlélők. A MITEM-mel kapcsolatos élményükről kérdeztük Trokán Anna és Tóth Auguszta színművésznőt.

Világraszóló előadások a Nemzetiben

A mesterek fesztiválja lesz az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozó – mondja Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. Negyedik éve már, hogy a világ számos országából érkeznek társulatok a hazai teátrumba, hogy elkápráztassák a magyar közönséget. Nem volt könnyű az indulás, de megérte a küzdelem. A főigazgatóval a MITEM előadásairól, az „ellenszélről” és a fiatalok helyzetéről beszélgettünk.