Cimbaliband
Átadták a Fonó-díjakat
A Fonó 30. születésnapján négynapos ünnepi sorozattal nyílt meg az évad, amelynek keretében átadták a Fonó-díjakat, és a Táncházak éjszakáján megnyitották a táncházi évadot. A Fonó az egész évad során több táncházzal – az ősz folyamán többek között magyarpalatkai román, moldvai, vonós és bolgár táncokkal – várja a közönséget. A felnőtt táncházak mellett kamasz táncházat és több, gyerekeknek szóló programot szerveznek.
Borbély Mihály Fonó életműdíjat kapott
Harminc éve nyitotta meg kapuit a Fonó Budai Zeneház, amely azóta a népzene, a világzene és a jazz egyik legfontosabb otthonává vált. A harmincadik jubileumi évadot a ház a FONÓ30 sorozattal ünnepli. A szeptember 10-13 között tartó ünnepi események keretében adják át a Fonó-díjakat is, amelyekről részben szakmai zsűri, részben a közönség szavazatai döntöttek.
Csürrentő és Mókus bulizik a Duna közepén
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Denagyvilág Fesztivált Szigetmonostoron, 2025. július 3–5. között. A közösségi összefogással létrejött összművészeti esemény célja, hogy a Szentendrei-sziget kulturális életét gazdagítsa, és különleges élményt nyújtson minden korosztály számára.
Szombattól muzsikál a Mátra
Klasszikus zenei és popkoncertek, színházi előadások, szakvezetéses erdei séta és népviseletes interaktív játszóház is várja az érdeklődőket június 28. és július 6. között a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok elnevezésű rendezvénysorozaton.
Szirtes Edina Mókus és az Aurevoir. is ott lesz az idei Denagyvilág Fesztiválon
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Denagyvilág Fesztivált Szigetmonostoron, ezúttal július 3. és 5. között. A közösségi összefogással létrejött összművészeti esemény célja, hogy a Szentendrei-sziget kulturális életét gazdagítsa, és különleges élményt nyújtson minden korosztály számára.
Cimbalmosok rázzák meg a Fonó falait
A Cimbaliband Dupla Cimbalom estjének következő vendége a világszerte elismert Lisztes Jenő lesz. A koncert főszereplője az instrumentális zene: virtuóz cimbalomfutamok, sodró lendületű hegedűimprovizációk és a kísérő hangszerek vibráló harmóniája repíti magával a közönséget a zenei utazáson.
A Fonóban mutatja be Góré című nagylemezét a Cimbaliband
Góré címmel elkészítette legújabb, tizenkettedik nagylemezét a Cimbaliband. A rengeteg meglepetést ígérő albumot október 11-én, a Fonó Budai Zeneházban mutatja be az Unger Balázs, Babos Lőrinc, Solymosi Máté, Tóth Gergely, valamint Varga Kornél alkotta zenekar, számos vendégzenész közreműködésével.
A Cimbaliband a Czeremszyna együttessel készített közös lemezt
A napokban jelent meg a Cimbaliband és a lengyel Czeremszyna együttes közös, World = Music! című albuma.
A Romengo továbbra is az európai világzenei toplista elején
Továbbra is előkelő helyen szerepel a Romengo és Lakatos Mónika lemeze a nemzetközi világzenei toplistán. Folk utca című albumuk a negyedik a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, márciusi kiadásán, amelyre a Cimbaliband és a Babra is felkerült.
Szabadon – Cimbaliband-lemezbemutató a Fonóban
Február 18-án a Cimbaliband a Fonóban mutatja be Szabadon című legújabb lemezét, amely decemberben jelent meg.
Roma dívák és húrzsonglőrök – Cimbaliband: Gipsy Fushion
Karakteres hangú roma dívák és húrzsonglőrök elevenednek meg a Cimbaliband Gipsy Fushion című legújabb zenei anyagában, amely a Fonó gondozásában jelent meg. A cimbalom Chuck Berryje, vagyis Unger Balázs vezette zenekar lemezén Horváth Alexandra énekel, aki Őrkőről érkezett Budapestre, tarsolyában az erdélyi cigányfolklór legszebb kincseivel. A lemez Horváth Alexandra és a Cimbaliband kétéves közös koncertezésének lenyomata.
Bezöldült a Cimbaliband!
Itt az ideje zöldre váltani! Ez az új jelmondata a Cimbaliband zenekar új lemezének, mely a Recycle, vagyis az újrahasznosítás címet viseli, borítóján az eddig megszokott behajtani tilos cimbalom helyett most a zöld nyilas újrahasznosítás ábra díszeleg a már jól ismert vezérhangszerrel a középpontban. A 11 számot tartalmazó új album igazi életigenlős, örömteli Cimbaliband stílusú dalokat tartalmaz.
Tárkány Művek Reloaded
Hét év, három nagylemez és egy Junior Prima-díj után megújult a Tárkány Művek. Új zenészekkel, új hangszereléssel, új tervekkel zakatol tovább az együttes, bemutatkozó koncertjüket május 25-én tartják az Akvárium Klubban. Vendégük az idén tízéves fennállását ünneplő Cimbaliband és a 2015-ös Fölszállott a páva győztese, Ifj. Ürmös Sándor cimbalmos lesznek, utóbbinak Tárkány-Kovács Bálint volt a felkészítő mentora a műsorban.