Concerto Budapest
Indul a Concerto Budapest új évada
Bartók Béla Concerto című darabját és Beethoven Hármasversenyét adja elő a Concerto Budapest Keller András vezényletével a szeptember 30-ai évadnyitó koncertjén a Zeneakadémián. Az évadnyitón három fiatal muzsikus – Devich Gergely Junior Prima-díjas csellista, Balogh Ádám zongorista és Pusker Júlia hegedűművész – lép színpadra.
Fantasztikus élmény lesz
„Szerencsés vagyok, amiért ennél az összművészeti fesztiválnál dolgozom. Ha nem így lenne, akkor is eljönnék, hogy ezt a programot én is átélhessem” – mondta a Művészetek Völgye fesztiválról Oszkó-Jakab Natália program- és marketingigazgató, akivel arról beszélgettünk, milyen sztárfellépők, színházi és irodalmi előadások, kiállítások és egyéb programok várják idén a Völgybe érkezőket.
Jó hatással vagyunk egymásra
Várjon Dénes és a Concerto Budapest nevét egyre több emlékezetes zenei élmény kapcsolhatja össze a hallgatóság fejében. Most újabb közös program van készülőben: május 24-én és június 3-án Mozart-műveket szólaltatnak meg a Zeneakadémia Nagytermében a szerző életművének 1784-es fejezetéből. Várjon Dénest Mozartról, illetve kamarapartnereihez fűződő viszonyáról kérdeztük.
A zene segítségével üzenhetünk
A magyar zeneszerzők műveire, a kortárs és a klasszikus darabokra egyaránt hangsúlyt fektet következő évadában a Concerto Budapest, amely nemcsak koncertekkel, hanem egy-egy műre összpontosító szerzői, előadói találkozóval is kedveskedik a közönségnek. A 2016/2017-es évadot szeptemberben kezdik fiatal művészek bemutatkozásával – hangzott el április 12-én.
Át kell esni a tűzkeresztségen
A Concerto Budapest Hommage á Stravinsky-sorozatának második, február 25-én játszott koncertjén ezúttal Balog József vendégjátékát hallhatja a közönség. Az esten Bartók első zongoraversenye is elhangzik, amely – virtuozitása, szövevényessége miatt is – a zeneirodalom egyik különlegessége. A zongoraművészt kérdeztük a művel és Bartókkal való kapcsolatáról és a kortárs zene iránti vonzalmáról.