Csengey Dénes

Cseh Tamástól Pakisztánig kalandozhatunk ezzel a koncertválogatással

CD-n is megjelent a Zene Háza négylemezes koncertválogatása. A négy műfajra bontott, korábban vinylen kiadott Selection című sorozat a három éve indult intézmény emlékezetes pillanatait idézi fel.

Április 8-án történt

Az 1973-ban ezen a napon elhunyt Pablo Picasso képeinek talán legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy ábrázolásmódjuknak nem sok köze van a valósághoz. Ezt a spanyol festőzseni is pontosan tudta, s így nyilatkozott: „A tárgyakat úgy festem le, ahogy elgondolom őket, nem ahogy látom.”

Január 24-én történt

1929-ben ezen a napon nyitották meg az Országgyűlési Múzeumot, amelyet 1949-ben felszámoltak, majd 2015. március 6-án újranyitottak. A magyar parlamentarizmus emlékeit bemutató múzeumnak jelenleg négy állandó tárlata van, amelyeket a hagyományos és multimédiás múzeumi technikák felhasználásával alakítottak ki az összesen 1700 négyzetméternyi kiállítótérben.

Tizedszer idézik meg Cseh Tamás emlékét Bakonybélen

Cseh Tamás emléke előtt tisztelegve rendezik meg tizedik alkalommal az Énekmondók emlékezete elnevezésű zenés, kulturális családi programot Bakonybélen.

Megjelent Beck Zoli, Cseh Tamás, Csengey Dénes és Szűcs Krisztián lemeze

A Másnap Beck Zoli (30Y) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) konceptalbuma, amely valójában egy eddig soha meg nem jelent előadást tematizál, ami a Cseh Tamás–Csengey Dénes szerzőpáros hagyatékát dolgozza fel.

Programsorozattal emlékeznek a 30 éve elhunyt Csengey Dénesre Keszthelyen

Filmvetítésekkel, kiállítással, könnyűzenei pályázattal, vers- és prózamondó versennyel emlékeznek Csengey Dénes halálának 30. évfordulójára Keszthelyen.

Ma is lobogna – Harminc éve hunyt el Csengey Dénes

Ma, április 8-án harminc éve, hogy Csengey Dénes váratlanul elhunyt. Bartusz-Dobosi László 2020-as monográfiája olvastán egyértelmű, hogy a hiánya mindmáig fájó. Hogy amit képviselt, azt nem szabadna az enyészetnek adnunk.