Czigler Győző
Zsúfolt utcák helyén született 150 éve a magyar főváros büszkesége
Másfél évszázados fennállását ünnepli idén a 2310 méter hosszú Andrássy út, amely Terézvároson át köti össze a belvárost a Városligettel. A földalattival együtt 2002 óta világörökségi védelmet élvez.
A magyar szecessziós építészet úttörője önálló stílust teremtett
Nyolcvan éve, 1944. november 29-én halt meg Komor Marcell, a magyar szecessziós építészet kiemelkedő alakja, akinek többek között Budapest első toronyháza, a szabadkai zsinagóga és a marosvásárhelyi Kultúrpalota megalkotása fűződik a nevéhez.
Megismertetni magunkat magunkkal
Három út kereszteződésében áll az az elegáns budai palota, ahová 1898-ban a Központi Statisztikai Hivatal költözött. A hajdani Tégla, Oszlop és Tudor utca ma már három jeles statisztikus, Fényes Elek, Keleti Károly és Buday László nevét viseli. Bejártuk e történeti helyszínt.