Dóm tér

Elkerülhetetlen, hogy mindent odaadj, és ez a pálya mindent el is szív az embertől

Sokan cserélnének vele, de Niki semmire sem vágyott jobban, mint családra. Egyetlen átélt érzelme sem landol a kukában, hanem hangjegyekre tapadva vagy szavakba süllyedve tör ki belőle a színpadon – ezúttal a Rebecca című musical két főszerepében.

Kilenc év után tér vissza Udvaros Dorottya a Dóm térre

A színművész fontos játszóhelynek tartja a Szegedi Szabadtérit, ahol idén öt alkalommal láthatja őt a közönség a Rebecca című világsikerű Levay–Kunze-musicalben.

Opera a levegőben – a Dóm téren próbál a La Traviata

Csütörtök este megkezdődtek a La Traviata Dóm téri próbái. Verdi egyik legkedveltebb operája korszakalkotó színpadtechnikai megoldásokkal, izgalmas látványvilággal debütál Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 29-én.

Szegeden nyáron a kisebb színpadon játszanak majd

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorát – a szokásosnál kevesebb nézővel – szándékaik szerint – megtartják – mondta Herczeg Tamás. A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója hozzátette: hatvan éve először a Dóm téren nem lesznek nyári előadások.