EFOTT
Milyen lesz az EFOTT?
Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet sokan álmukból felébresztve is fújnak. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, például Vincze Lilla, Takács Tamás és Náksi Attila éppen ebben bizonyítottak, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Mik derültek ki az EFOTT sajtótájékoztatóján?
Adjunk fesztivált ajándékba
A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11. és 17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat.
Dübörög az EFOTT
Tópart, napsütés, bulik és zene minden mennyiségben – kezdetét veszi a 2016-os EFOTT július 12-én Velencén. A sport, a turisztikai, a gasztronómiai és a kulturális programok mellett a zenefelhozatal is erősnek ígérkezik: a hazai közönségkedvencek közül többen extra produkcióval készülnek, a Rudimental pedig már most üzent a fesztiválozóknak.
40 éve dübörög az EFOTT
Idén negyven éves az EFOTT, vagyis az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, melynek – történetében negyedszer – Velence ad otthont július 14. és 19. között – derült ki a május 21-ei sajtótájékoztatón. A fesztivál házigazdája az Animal Cannibals lesz.