Elfogy a levegő

Az első Filmszemle óta nem volt ennyi nevezés a seregszemlén

A 44. Magyar Filmszemlét február 3. és 9. között rendezik meg a budapesti Corvin moziban. A Filmszemle vetítéseire 1000 forintba kerülnek a jegyek.

A Semmelweis és az Elfogy a levegő is díjat kapott Szicíliában

A Semmelweist és az Elfogy a levegőt is díjakkal méltatta a Cataniában megrendezett KinEst Fest zsűrije. Koltai Lajos az anyák megmentőjéről szóló alkotása a kutatói zsűri különdíját, Moldovai Katalin megtörtént eseményeket feldolgozó drámája pedig a fesztiválzsűri díját és a közönségdíjat is elnyerte a közép-európai alkotásokat felvonultató fesztiválon.

Két díjat nyert az Elfogy a levegő a prágai 3Kino Filmfesztiválon

Moldovai Katalin első mozifilmrendezése az ifjúsági zsűri díját és a legjobb bemutatkozó rendezésért járó elismerést is kiérdemelte a 3Kino Filmfesztiválon Prágában. A Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde és Sándor Soma főszereplésével készült alkotás világpremierje a torontói fesztiválon volt, majd más külföldi seregszemléken is nagy sikerrel szerepelt.

Mexikói film operatőrét díjazták a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon

A szegedi filmfesztiválon 9 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm és 22 kisjátékfilm versenyzett a fődíjért, a legjobb operatőrnek járó Zsigmond Vilmos-díjért. A nívós elismerést idén a Szabó Gábor által vezetett szakmai zsűri José Grimaldónak, a mexikói Apnea operatőrének ítélte meg.

Guadagnino és Almodóvar filmjeit is jelölhetik az Európai Filmdíjra

Az Európai Filmakadémia 16 további játékfilmet talált esélyesnek az Európai Filmdíj-jelölésre, melyek között az olasz Luca Guadagnino és a spanyol Pedro Almodóvar alkotásai is szerepelnek.

A felújított Moszkva teret is megnézhetik Erdélyben

Tíz új magyar nagyjátékfilmet is vetítenek a verseny- és rövidfilmek mellett a 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén, melyet október 2. és 6. között tartanak 17 erdélyi és partiumi településen.

Az Elfogy a levegő is esélyes az Európai Filmdíjra

Az Európai Filmakadémia bejelentette azt a 29 alkotást, amelyek közül az Európai Filmdíjak 24 kategóriájának jelöltjeit választják ki az elkövetkező hetekben. Az elmúlt év kiemelkedő alkotásai, az Európai Filmdíjak esélyesei között szerepel Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első mozifilmje, amely bemutatása óta számos nemzetközi elismerésben részesült.

A Kálmán-nap is versenyben van a palicsi filmfesztivál fődíjáért

Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című alkotása is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 20. és 26. között

A lengyelek és a szlovákok is szeretik a magyar filmeket

A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Łagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták. A kassai Art Film Fesztiválon Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét méltatta elismerő oklevéllel a zsűri, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása pedig közönségdíjat kapott.

Olasz és belga fesztiválokon is magyar első filmeket díjaztak

Hevér Dániel rendezése, a Valami madarak a bergamói fesztiválon elnyerte a második díjat, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegője a zsűri díját hozta el a belgiumi Mons nemzetközi filmversenyéről hétvégén.

Filmek, amiket meg kell nézned, ha eddig nem tetted

Az elmúlt időszakban sok olyan film került mozikba, amit nagyon vártunk. Noha az előzetes reményeknek változó mértékben feleltek meg, egyszer mindenképp érdemes látni őket. Szerencsére párat még elcsíphetünk a mozikban.

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.

Magyar filmeket díjaztak Triesztben és Izmirben

Moldovai Katalin első mozifilmje, az Elfogy a levegő a trieszti fesztiválról négy trófeát hozott el. A török megapolisz, Izmir nemzetközi filmfesztiválján a szakmai zsűrik Az unoka főszerepéért Blahó Gergelyt, a Larryért pedig Bernáth Szilárd rendezőt díjazták.

Elhunyt Tordai Tekla színművész

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznőjét az Elfogy a levegőből ismerheti a moziba járó közönség.

Nagy presztízsű amerikai fesztiválra kapott meghívást a Lefkovicsék gyászolnak

Breier Ádám első mozifilmje, a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak a kaliforniai Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál programjában debütál januárban. Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjét szintén meghívta a rangos kaliforniai szemle.

Patinás németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegőt

Moldovai Katalin első mozifilmrendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim–Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon. A Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde és Sándor Soma főszereplésével készült alkotás látható a hazai mozikban is.