előadás

Csárdás girl

Hogyan kerül Vereczky Szilvia egy kaszinóba? A lányok vajon a rulettasztalnál is mind angyalok? Hogyan zajlik a Francia Riviérán ez a rongyos élet? A Csárdáskirálynőben felcsendülő Kálmán-dallamok a Riviera girlben is felhangzanak, a szövegek, a köré épülő jelenetek és a szereplők azonban változtak. A premieren járt a Kultúra.hu.

Nemzetközi színházi kaland

Megkezdődött a IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM): a Nemzeti Színház fesztiválján április 13-tól 11 ország 21 produkciója látható április végéig. A rendezvény április 13-ai budapesti megnyitóján Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója, a MITEM művészeti vezetője kiemelte: ez a két hét most a legfontosabb a világszínházban.

Primavera '17

Vidéki és határon túli teátrumok legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között Budapesten. A négy éve minden tavasszal megrendezett, egy héten át tartó eseménysorozat célja a fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése. A hagyományokhoz híven idén is hat színház fogadta el az Opera meghívását.

Komolyzene a világ minden tájáról

A Föld szinte minden szegletéből megmutat egy darabkát a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál komolyzenei programja: lappföldi, távol-keleti és dél-afrikai művészek is tiszteletüket teszik a tavasz ünnepén. A fesztivált egy neves svájci zenekar frankofón programja nyitja, és Háry János-produkcióval ünneplik Kodály Zoltán zeneszerző kettős jubileumát.

Mindjárt itt a MITEM!

Dánia, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Macedónia, Magyarország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Románia, Svédország – ezen országok színészei, társulatai, darabjai láthatók az április 12. és 30. között zajló Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, vagyis a MITEM-en. A színházszeretőket kiállítás, beszélgetések és közönségtalálkozók is várják.

Világraszóló előadások a Nemzetiben

A mesterek fesztiválja lesz az idei Madách Nemzetközi Színházi Találkozó – mondja Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. Negyedik éve már, hogy a világ számos országából érkeznek társulatok a hazai teátrumba, hogy elkápráztassák a magyar közönséget. Nem volt könnyű az indulás, de megérte a küzdelem. A főigazgatóval a MITEM előadásairól, az „ellenszélről” és a fiatalok helyzetéről beszélgettünk.

Horrorisztikus előadás a Belvárosiban

Színházi előadás készül Ladislav Fuks A hullaégető című hátborzongató regényéből. A főhőst, Karel Kopfrkingl krematóriumi szakembert Gálvölgyi János alakítja, aki a könyv alapján forgatott 1968-as csehszlovák filmben a főhős magyar hangja volt. A náci Willi karakterét Schruff Milán formálja meg. A darabról Pelsőczy Réka, az előadás rendezője mesélt. INTERJÚ

Európa legbátrabb asszonya

Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.

Bartók és a máramarosi népzene

A Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjat fiatal zeneszerzők, zenetudósok, zenekritikusok részére hozták létre. A Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutatóról elnevezett ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak nyújtson segítséget a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. Cikksorozatunkban a 2016-os nyertesek munkáit mutatjuk be.