ELTE
Vancouverig juthat a pályázata annak, aki térképeket rajzol
A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Magyar Nemzeti Bizottsága és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet térképrajzpályázatot hirdet 16 év alatti gyerekeknek.
Újabb bizonyíték arra, hogy a gének és a kultúra nem feltétlenül esnek egybe
Az ELTE Régészettudományi Intézet részvételével folyó HistoGenes projekt legújabb kutatásából kiderült, hogy a Bécsi-medence két településén az eltérő génállomány ellenére is hasonló szokások és kultúra alakult ki a 8. században.
A társadalom működését akarta megérteni Hankiss Elemér
Tíz éve, 2015. január 10-én hunyt el Hankiss Elemér Széchenyi-díjas szociológus, irodalomtörténész, tudományos kutató, aki többek között a magyar társadalom helyzetét, a rendszerváltozás tanulságait és a fogyasztói társadalom működését elemezte tanulmányaiban.
Geológiai rejtély megoldását segítheti az ELTE új Hold-térképe
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Cseh Tudományos Akadémia tudósai elkészítették a Hold legtitokzatosabb felszíni formációi – a szabálytalan mare-foltok – eddigi legrészletesebb térképét. Munkájuk nyomán nemcsak a mare-foltok eredete tisztázódhat, de újabb információkhoz juthatunk a Hold fejlődésének történetéről is, sőt, az új térkép akár egy jövőbeli holdi leszállóhely kiválasztásában is segíthet.
Megjelent az ELTE Legendák antológia, az Eötvös Kiadó első szépirodalmi kötete
Az ELTE Legendák antológia a magyar irodalmi és tudományos élet kiemelkedő alakjainak írásait gyűjti egybe. A kötetet december 6-án ünnepélyes keretek között mutatták be a szerzők jelenlétében.
Nagy baj lesz, ha előbb tanul meg „kütyüzni”, mint beszélni a gyerek
A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált „kütyühasználat” következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve – figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
A patkányok társas viselkedése bonyolultabb, mint eddig hittük
A Scientific Reportsban megjelent eredményeknek komoly hatása lehet egyes gyógyszerek, például a pszichotikumok fejlesztésére.
Több ezer fertőző betegség lesz nyomon követhető a szennyvíz segítségével
Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatói egy európai együttműködés keretében átfogó tanulmányban mutatták be a szennyvízben előforduló fertőző betegségek monitorozására fejlesztett új módszert, amely segíthet azonosítani, hogy a betegségeket okozó baktériumok, vírusok és az antimikrobiális rezisztencia emberekből, állatokból vagy a környezetből származnak, így egyszerre több ezer fenyegetés forrását is képes feltárni.
A mesterséges intelligenciának jobb a szókincse, mint az embernek
A mesterséges intelligencia (MI) alapú szoftverek verbális intelligenciáját vizsgálták az ELTE PPK-n. A kutatás nyomán kiderült, hogy szóismeretükben a gépek még a doktori fokozattal rendelkező anyanyelvi beszélőket is maguk mögé utasítják.
Huszadik évadát kezdi az Atomcsill
Az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetének ismeretterjesztő előadás-sorozata, Az atomoktól a csillagokig, azaz az Atomcsill 2005-ben indult. Előadói között a magyar fizikusok legjelentősebbjei fordultak meg, akik sok ezer, a természettudományok iránt érdeklődő fiatalt vezettek be a fizika rejtélyes és izgalmas világába.
A magyar csapatok remekeltek a mesterséges intelligencia diákolimpiáján
Mindkét 9–12. osztályos diákokból álló magyar csapat ezüstérmet szerzett, emellett az egyik magyar diákcsapat az összesítésben harmadik helyezést ért el a Bulgáriában lezajlott Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI).
Több száz éves katonai térképek és friss műholdfotók rajzolják ki, mit tettünk a Balatonnal 300 év alatt
A Habsburg Birodalom első, 1782-es katonai felmérési adataitól kezdve a világháborús katonai felméréseken át egészen a Google Maps légifotóiig, 300 évet átívelően vizsgálták a HUN-REN BLKI kutatói a Balaton vízgyűjtő területét és a tó partvidékét érintő változásokat. Jó hír, hogy a vízgyűjtő területén csak kis változások következtek be, rossz, hogy a part mentén továbbra is, gyakran szabályozatlanul folytatódik a beépítés.
Nyolc magyar egyetem is előrelépett az európai rangsorban
Nyolc egyetemünk is jelentőset lépett előre a Quacquarelli Symonds (QS) kedden nyilvánosságra hozott 2025. évi európai egyetemi rangsorában, amelyben 15 magyar egyetem is szerepel. A hazai intézmények között továbbra is az ELTE a legjobb.
Digitalizálási együttműködést kötött az OSZK és az ELTE
Az Országos Széchényi Könyvtár és az Eötvös Loránd Tudományegyetem között együttműködési megállapodás született közel kétszázezer papíralapú doktori disszertáció és szakdolgozat 2027-ig megvalósuló digitalizálásáról.
Az ELTE a legjobb magyar egyetem egy nemzetközi rangsor szerint
Az ELTE mintegy 140 helyet javítva tavalyi eredményén idén az 564. lett a Quacquarelli Symonds világrangsorában, ezzel az első helyre került a hazai felsőoktatási intézmények között. A magyar egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem a második, a Debreceni Egyetem pedig a harmadik helyezett.
Hatalmas családfák hálózata tárja fel az avar kori társadalom szerveződését
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet (MPI EVA) kutatói a Nature áprilisi számában jelentettek meg tanulmányt az avar kori társadalom rokonsági szerveződésének mintázatairól.