Újabb bizonyíték arra, hogy a gének és a kultúra nem feltétlenül esnek egybe

Tudomány

Az ELTE Régészettudományi Intézet részvételével folyó HistoGenes projekt legújabb kutatásából kiderült, hogy a Bécsi-medence két településén az eltérő génállomány ellenére is hasonló szokások és kultúra alakult ki a 8. században.

Margit Berner és Doris Pany-Kucera antropológusok a Bécsi Természettudományi Múzeumban, a mödlingi ásatásból származó Kr. u. 8. századi csontvázzal. Fotó: Fotó: Wolfgang Reichmann / Bécsi Természettudományi Múzeum
Margit Berner és Doris Pany-Kucera antropológusok a Bécsi Természettudományi Múzeumban, a mödlingi ásatásból származó Kr. u. 8. századi csontvázzal. Fotó: Fotó: Wolfgang Reichmann / Bécsi Természettudományi Múzeum

A gének és a kultúra nem feltétlenül esik egybe – derült ki a HistoGenes projekt legújabb eredményeiből, amelyeket a Nature folyóiratban publikáltak a kutatók (első szerzők Ke Wang és Bendeguz Tobias). A nemzetközi munkacsoport a Bécsi-medence két, egymástól 20 kilométerre fekvő településének avar kori temetőiből származó földi maradványokat elemzett, Mödlingben 500, Leobersdorfban pedig közel 150 egyént.

Mint az ELTE közleménye írja, a meglepő eredmény szerint Leobersdorf népessége nagyrészt kelet-ázsiai eredetű volt, ezzel szemben a Mödlingben eltemetettek többnyire európai származásúak voltak. Mivel a sírba tett leletek és a két közösség életmódja is nagyon hasonló volt, erre a felismerésre kizárólag archeogenetikai vizsgálatok segítségével tudtak rámutatni a kutatók. A fizikai antropológia és a régészet a békés egymás mellett élés bizonyítékait tárta fel: fegyvereket csak ritkán helyeztek a sírba, a csontvázakon nem találtak harci sebeket, és a nélkülözésnek is alig vannak jelei. Mindez azt bizonyítja, hogy

a kulturális integráció a nagy genetikai különbségek ellenére is működött.

A lelőhelyeken a genetikai elemzésnek köszönhetően hat generáción átívelő családfákat sikerült rekonstruálni a kutatóknak, akik azt is megállapították, hogy szinte egyik anyának sem voltak helyi ősei, tehát a feleségek más régiókból, más közösségekből érkeztek. Ugyanakkor Mödling és Leobersdorf között alig volt genetikai kapcsolat, ami azt mutatja, hogy Leobersdorfba kelet-ázsiai bevándorló, míg a mödlingi közösségbe európai származású nők érkeztek. Úgy tűnik azonban, hogy ennek ellenére sem alakultak ki olyan párhuzamos társadalmak, amelyek megtartották volna saját szokásaikat. Ezt régészeti leletek bizonyítják: mindkét közösségben azonosak voltak ugyanis az olyan státuszszimbólumok, mint a griffeket ábrázoló övdíszek, vagyis a kultúra és a szokások azonosak voltak.

A vizsgált alsó-ausztriai temetőkben eltemetett avar kori személyek rokonsági kapcsolatai egymás között és a Tisza vidéki avarokkal (Kr. u. 7-8. sz.). A vonalak vastagsága a lelőhelyek közötti rokonsági kapcsolatok mértékét tükrözi. Forrás:  ELTE Kommunikáció
A vizsgált alsó-ausztriai temetőkben eltemetett avar kori személyek rokonsági kapcsolatai egymás között és a Tisza vidéki avarokkal (Kr. u. 7-8. sz.). A vonalak vastagsága a lelőhelyek közötti rokonsági kapcsolatok mértékét tükrözi. Forrás: ELTE Kommunikáció

Mindkét helyen több generációra visszamenően számon tartották a leszármazást, mert nem fordult elő egyetlen esetben sem vérfertőzés. Mindezt korábban a Szolnoktól nem messze, a Tisza mellett található rákóczifalvi avar közösség esetében is sikerült kimutatni, amint az a Guido Gnecchi Ruscone és Rácz Zsófia első szerzőségével megjelent 2024-es Nature-cikkben is olvasható.

A két temető használata Nagy Károly frank király avarok elleni hadjárata idején, 791 után ért véget: ekkor temették el az utolsó generáció gyermekeit és néhány felnőttet. A HistoGenes projekt a továbbiakban tisztázni szeretné, hogy hová távoztak a fiatalok és a felnőttek, és maradt-e a térségben a kelet-ázsiai származású embereknek genetikai nyoma.

A HistoGenes a világ legnagyobb archeogenetikai projektje, az első olyan nagyszabású vállalkozás, amelyben a genetika, a régészet, a történelem és az antropológia kutatói multidiszciplináris alapon szorosan együttműködnek. A projekt régészeti vezetője Vida Tivadar egyetemi tanár, az ELTE Régészettudományi Intézet igazgatója.