avar kor

Avar kori gyilkosságok nyomába eredtek a kecskeméti régészek

Erőszakos halált halt az a két férfi, akiknek földi maradványait kitekert pozícióban, egymáson fekve találták meg. Az egyik személy halálát bizonyosan egy hosszú vaskés okozta, ami szó szerint felnyársalta áldozatát. A két férfi az avar korban, a 7-8. században élhetett, csontvázaikat pedig a kecskeméti múzeum régészei fedezték fel – és most először mutatják meg a nagyközönségnek a Cifrapalotában.

Évszázados vita végére kerülhet pont a hunok eredetéről

Mongóliától Marosszentgyörgyön át Tiszaburáig 370 személy DNS-ének vizsgálatával messzire nyúló genetikai kapcsolatokat tártak fel az ELTE kutatói Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között.

Újabb bizonyíték arra, hogy a gének és a kultúra nem feltétlenül esnek egybe

Az ELTE Régészettudományi Intézet részvételével folyó HistoGenes projekt legújabb kutatásából kiderült, hogy a Bécsi-medence két településén az eltérő génállomány ellenére is hasonló szokások és kultúra alakult ki a 8. században.

Amikor még őstulok sétálgatott a Nagykörúton

A Budapesti Történeti Múzeum új kiállítása, az Eltűnt idők nyomában – Gyűjtögetőktől a honfoglalókig Budapest földjén a főváros gazdag múltját mutatja be az őskortól a honfoglalásig.

Hatalmas családfák hálózata tárja fel az avar kori társadalom szerveződését

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet (MPI EVA) kutatói a Nature áprilisi számában jelentettek meg tanulmányt az avar kori társadalom rokonsági szerveződésének mintázatairól.

Késő avar sírokat tártak fel Nagykőrös közelében

Késő avar kori temetkezés nyomaira bukkantak a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a M44-es autóút nyomvonalának régészeti mentesítése során. A feltárást a Nagykőrös–Kovács-tanya területén végezték.

Nőnek való vidék? – A Nemzeti Múzeum új virtuális kiállítása

Különleges virtuális kiállítást látogathatunk Nőnek való vidék? címmel a Nemzeti Múzeum honlapján, ami női tárgyakon keresztül mesél a középkori mindennapokról, hiedelmekről, viseletről és reprezentációról.