évforduló

35 éve mutatták be A padlást

Harmincöt éve annak, hogy a Vígszínházban bemutatták A padlást. A musical a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb darabjává vált, a zeneszerző Presser Gábor szerint már hozzátartozik a városhoz és az országhoz.

Fennállásának 700. évfordulóját ünnepli Litvánia fővárosa

Kiállításokkal, koncertekkel és rendezvényekkel ünnepli fennálásának hétszázadik évfordulóját szerdával kezdődően Litvánia fővárosa.

Balett, színház, kerámia – Esztergályos Cecília születésnapjára

Bármit játszik, figuráiban ott az a robbanékony, hevülő, szeretetet sugárzó, vidám, huncut lénye, amivel elbűvöli a közönséget. Ifjat, öreget, szépet, groteszket egyaránt hitelesen teremt azzal a természetességgel, amivel csak a legjobbak hozzák az életet a színpadra.

Január 25-én történt

Ezen a napon kezdődött 1077-ben IV. Henrik német–római császár Canossa-járása.

Ingyenesen hozzáférhető a Himnusz eredeti hangzó- és kottaanyaga

Ingyenesen, bárki által hozzáférhetővé vált a Himnusz hangzó- és kottaanyaga annak alkalmából, hogy Kölcsey Ferenc költeménye, amelyet később Erkel Ferenc zenésített meg, 200 éve született.

Január 23-án történt

Ezen a napon, 1734-ban született Kempelen Farkas, a sakkautomata feltalálója, 1873-ban Lajta Béla építész, 1898-ban Széchenyi Zsigmond utazó író, vadász. És január 23-én ünnepeljük Kaposvár napját is.

Január 22-én történt

A népi bölcsesség szerint „ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”, vagyis olvadás esetén jó bortermésre lehet számítani.

Ki mondja a Hymnust?

Kölcsey éppen 200 esztendeje vetette papírra nemzeti himnuszunkat.

Programkalauz a magyar kultúra napjához

Idén január 22-én különleges évfordulót ünnepelhetünk a magyar kultúra napján: kereken 200 éve történt, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnusz kéziratát.

Január 20-án történt

1778 James Cook angol hajóskapitány felfedezte az általa Sandwich-szigeteknek elnevezett Hawaii-szigeteket, amely 1959-től az Egyesült Államok 50. tagállama.

Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál – 200 éve született Madách Imre

Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Madách Imre, Az ember tragédiája című dráma szerzője.

Január 19-én történt

2013 óta ez a nap a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja annak emlékére, hogy 1946-ban január 19-én hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött németeket szállította Németországba. Az első vonat Budaörsről indult.

Megkezdődött a Neumann János-emlékév

Idén lenne százhúsz éves Neumann János matematikus, a jubileum alkalmából egész éves programsorozatot rendez a Neumann Társaság, amelynek nyitóeseményét szerdán rendezték meg az Óbudai Egyetemen.