Az oktatás nemzetközi napja – 2019 óta tartják az ENSZ kezdeményezésére.

Szalézi Szent Ferenc ünnepe – az 1567 és 1622 között élt francia püspök, vallási író az újságírók, szerkesztők, írók és a katolikus sajtó védőszentje.

41 Pretorianus gárdája meggyilkolta Caligulát, az egyik leghírhedtebb római császárt, utódául Claudiust választották meg.

1458 A rákosi királyválasztó országgyűlésen (a legenda szerint a befagyott Duna jegén) királlyá kiáltották ki Hunyadi Mátyást, Hunyadi János kisebbik fiát.

1848 Kaliforniában, a Sacramento közelében fekvő Coloma egyik fűrészmalma mellett aranyat találtak, ezzel megkezdődött a kaliforniai aranyláz.

1862 Moldova és Havasalföld közös alkotmányozó gyűlése Bukarestben kikiáltotta a két román fejedelemség végleges egyesülését, ez a nap Románia nemzeti ünnepe.

1918 Szovjet-Oroszországban dekrétum jelent meg az addig használt Julián-naptár helyett a Gergely-naptár bevezetéséről.

1935 Az Egyesült Államokban forgalomba hozták a dobozos sört.

1984 Kereskedelmi forgalomba került az Apple Macintosh, az első, otthoni felhasználásra szánt számítógép.

Január 24-én született:

76 Hadrianus római császár


63cea10523b8b26a2f1b7cb4.jpg
Bartolomeo Nazari: Farinelli portréja (1734)

1705 Farinelli a leghíresebb kasztrált szoprán

1763 Édes Gergely költő, református lelkész

1913 Bródy Tamás Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy, érdemes művész

1941 Neil Diamond amerikai énekes, zeneszerző

1943 Bretus Mária Liszt Ferenc-díjas táncművész, érdemes és kiváló művész

1943 Sharon Tate amerikai színésznő

1951 Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas hegedűművész

1953 Csanádi Judit Jászai Mari-díjas díszlettervező

1953 Csengey Dénes író, politikus

1959 Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója

1961 Nastassja Kinski német-amerikai színésznő

1963 Zoboki Gábor Kossuth-díjas építész

Január 24-én halt meg:

1848 Horace Wells amerikai fogorvos, a fájdalommentes foghúzás egyik úttörője

1920 Amedeo Modigliani olasz festő, szobrász. Róla szóló, Johnny Depp főszereplésével készülő film forgatása idén tavasszal kezdődik.

1965 Sir Winston Churchill brit miniszterelnök, az irodalmi Nobel-díj kitüntetettje

1983 George Cukor Oscar-díjas amerikai filmrendező

1986 Szondi Lipót magyar-svájci idegorvos, pszichiáter, a sorsanalízis, a Szondi-teszt megalkotója

2008 Kovács Ildikó Blattner Géza-díjas bábrendező

2013 Hadik Gyula Munkácsy Mihály-díjas szobrász

2022 Kabdebó Lóránt József Attila-díjas irodalomtörténész