évforduló
A fluxuskondenzátor hozta el a rendszerváltást?
A Vissza a jövőbe trilógia második részét 35 éve mutatták be az Egyesült Államokban. Miért ne utazhatnánk az évforduló napján mi is egy időgépben, egy DeLorean DMC-12 kocsival?
Nemcsak virtuóz volt, de maratoni koncertektől sem riadt vissza
Százharminc éve, 1894. november 20-án halt meg Anton Grigorjevics Rubinstein, a 19. század egyik legnagyobb zongoravirtuóza, az első orosz konzervatórium alapítója. Népszerűségét a maga korában előadóművészként csak Liszt múlta felül, komponistaként pedig a német romantikusokat követte, s számtalan zenei műfajban alkotott.
November 20-án történt
Ezen a napon született Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a magyar organikus építészet mestere. Művészi indíttatásáról egyszer így nyilatkozott: „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.”
November 19-én történt
1900-ban ezen a napon, Budapesten használtak először a motoros triciklit, amelyet Csonka János mérnök tervei alapján a Ganz gyárban készítettek el a posta felkérésére. A jármű olcsóbbá tette a levelek begyűjtését: egy motoros gyűjtőjárat egy korona öt fillérbe került, míg a régi lovas kocsival tizenöt fillérrel többe.
A nők elnyomásának szimbóluma hozta meg a világhírt Margaret Atwood számára
November 18-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Margaret Atwood kanadai író, költő, irodalmi kritikus, „a kanadai irodalom nagyasszonya”, A szolgálólány meséje című orwelli ihletésű disztópia és még számos sikeres mű szerzője.
Radnóti-évforduló Erdélyben: hét állomás, egy előadás, két könyv
Vetített koncertszínházzal, rendhagyó irodalomórákkal és könyvbemutatókkal indul útjára Erdélyben a Radnóti-turné november 22-én. Radnóti Miklós (1909–1944), a korszakalkotó költő 115 éve született és nyolcvan éve hunyt el. A kettős évforduló ösztönözte a QJÚB formációt legújabb előadásának elkészítésére, és a Petőfi Kulturális Ügynökséget, hogy Kárpát-medence-szerte emléket állítson e kiemelkedő életműnek.
Sokan ma sem hiszik el, hogy egy vadkan okozta Zrínyi halálát
Háromszázhatvan éve, 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst, első irodalmi eposzunk, a Szigeti veszedelem íróját, a 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusát.
Hogyan lett a magyar csodagyerekből a Brit Birodalom tiszteletbeli lovagja?
Százhuszonöt éve, 1899. november 18-án született Ormándy Jenő (Eugene Ormandy) magyar-amerikai karmester, aki több évtizedig állt a Philadelphiai Zenekar élén.
November 18-án történt
A Tell Vilmos-legenda szerint 1307. november 18-án Uri kantonban a Habsburg-ház helytartója, a zsarnok Hermann Gessler arra kényszerítette az íjász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője, mivel a svájci hős nem tisztelgett a zsarnok póznára tűzött kalapja előtt. Tell Vilmos nyila száz lépés távolságból kettéhasította az almát.
Egy telefonkönyv felolvasásával is megnevettetné a világot Hollywood köpcös sztárja, Danny DeVito
November 17-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Danny DeVito, a köpcös amerikai filmszínész, aki alig százötven centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja, egyben egyik legbefolyásosabb producere.
November 17-én történt
Ma van Budapest születésnapja, ugyanis 1873. november 17-én Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével jött létre Budapest. 1950-ben megalakult a huszonkét kerületből álló Nagy-Budapest. 1994-ben Soroksár önálló közigazgatási egységgé vált, és ezzel huszonháromra nőtt a főváros kerületeinek száma.
November 16-án történt
Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Shakespeare Othello című darabjában Jago szerepe, valamint Katona József Bánk bánjának címszerepe.
November 15-én történt
Ma ünnepli születésnapját Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, aki első játékfilmjével, Az én XX. századommal Cannes-ban elnyerte az Arany Kamerát, a Testről és lélekről című alkotásával pedig a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét érdemelte ki.
November 14-én történt
1950-ben ezen a napon született Kútvölgyi Erzsébet színművész, aki 1971 óta hűséges tagja a Vígszínháznak. Sokszínűségét a kritika így foglalta össze: „Alakításait gyengéd líraiság és drámai erő jellemzi, de a komikum és a groteszk ábrázolás sem idegen tőle.”
Közel száz művet írt, megteremtve a keresztény filozófia alapjait
Ezerhatszázhetven éve, 354. november 13-án született Szent Ágoston észak-afrikai egyházatya, gondolkodó. A hippói püspök életművéből táplálkozott a középkor ideológiája, hatása napjainkig érvényesül.
Az olasz Jávor Pál a neorealizmus nagymesterévé vált
Ötven éve, 1974. november 13-án halt meg Vittorio De Sica olasz színész, rendező, a neorealizmus egyik atyja, a Biciklitolvajok, a Csoda Milánóban és A sorompók lezárulnak című filmklasszikusok alkotója.