évforduló
A tehetség a választásokban rejtőzik
Ezt vallja Robert De Niro kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, producer és rendező, aki éppen ma, augusztus 17-én ünnepli 75. születésnapját. Tehetségét számos filmben bizonyította már, és arról is többször meggyőződhettünk, hogy bármilyen műfajban képes megállni a helyét. Most őt ünnepelve hat olyan filmet ajánlunk, melyekben feledhetetlen alakítást nyújtott.
A legendás Alfred Hitchcock
39 lépcsőfok, A titokzatos lakó, Hátsó ablak, Szédülés, Psycho – ha ezek közül a címek közül akár csak egyet is megemlítünk, azonnal egyértelmű, hogy akit szóba akarunk hozni, nem más, mint Alfred Hitchcock. A filmtörténet feledhetetlen legendája éppen ma, 2018. augusztus 13-án lenne 119 éves. De ki volt ő? Hogyan vált a filmművészet legendás alakjává? Ismerjük meg Hitchcock életét!
Aki tudta: az érzelmek időtlenek
„Az emberek érzelmeire akarok hatni, az érzelmek pedig időtlenek, nem mennek ki a divatból, ma éppen olyanok, mint száz évvel ezelőtt” – vallotta Vittorio De Sica olasz filmrendező, forgatókönyvíró és filmszínész, akinek olyan csodálatos műveket köszönhetünk, mint a Biciklitolvajok vagy A sorompók lezárulnak. Az olasz neorealizmus és a filmtörténet egyik legnagyobb alakja 117 éve éppen július 7-én született.
Várkonyi Zoltánra emlékezünk
Simon Menyhért születése, Egy magyar nábob, Egri csillagok, Fekete gyémántok. Mi a közös ezekben a filmekben? Várkonyi Zoltán, aki 1912. május 13-án született, éppen 106 éve. A rendező, amellett, hogy kiváló filmeket készített, forgatókönyvíróként, színészként, valamint színházigazgatóként is tevékenykedett. Cikkünkben rá emlékezünk és természetesen filmeket is ajánlunk tőle!
Boldog Dalí-napot!
Éppen ma, május 11-én lenne 114 éves a 20. század egyik legkiemelkedőbb és legsokszínűbb alkotója: Salvador Dalí, aki amellett, hogy a szürrealista festészetben kiemelkedőt alkotott, többek között írt szakácskönyvet, regényt és önéletrajzát is többször papírra vetette. A szürrealizmus atyjára emlékezünk!
A világhírű magyar festő
Asztalosinasnak tanult és csak tizennyolc éves korától kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. Hiányos ismeretei miatt a művészvilág kezdetben nehezen fogadta be, nem jósoltak neki nagy jövőt, mégis a magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb festőjévé vált. Munkácsy Mihályra emlékezünk, aki éppen ma ünnepelné 174. születésnapját.
Hetvenöt éves A kis herceg
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A kis herceg ezen mondata mára szállóigévé vált, minden felnőtt, minden gyermek ismeri, ahogyan a történetet is. De mit tudunk Antoine de Saint-Exupéryről és a regény születéséről? Mi A kis herceg titka, amely máig ámulatba ejti az olvasókat? Éppen ma, 75 éve jelent meg minden idők egyik legjobb regénye. A kis hercegre emlékezünk.
Tizenötmillióból egy
A Kowalsky meg a Vega 2018-ban 15 éves jubileumát ünnepli. Erre az alkalomra 2017 októberében megjelent a kilenc cím dupla albumuk, melyen 10 vadonatúj dal hallható, köztük a Tizenötmillióból egy című szám, melynek videóklipjét november 21-én mutatták be. Jubileumi nagykoncertjüket 2018. február 17-én tartják a Papp László Budapest Sportarénában.
Móricz Zsigmond köztünk él
„Mikor felidézzük a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját és az ő pályafutását, úgy érezzük, mintha most is itt lenne közöttünk” – fogalmazta meg Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szeptember 5-én, a hetvenöt éve elhunyt Móricz Zsigmond sírjánál a Fiumei Úti Sírkertben. Az író pedig bizonyára egyetértett, letekintett az egybegyűltekre és köszönetet mondott az emlékező szavakért.
Európa legbátrabb asszonya
Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.