évforduló
„A szerzői jogi törvényben komoly változások várhatók”
Idén 125 éves a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Pomázi Gyula elnökkel egyebek mellett a jubileumi esztendőről, illetve a szerzői jogok fontosságáról is beszélgettünk.
Programsorozattal emlékeznek a 30 éve elhunyt Csengey Dénesre Keszthelyen
Filmvetítésekkel, kiállítással, könnyűzenei pályázattal, vers- és prózamondó versennyel emlékeznek Csengey Dénes halálának 30. évfordulójára Keszthelyen.
100 éve született Szilárd Klára képzőművész
A festőművész, szobrász, üvegművész „a lét, az élet, az univerzum nagy hullámzásait képes egy négyzetnyi mezőbe kényszeríteni" – mondták róla.
275 éve született Francisco Goya
Kétszázhetvenöt éve, 1746. március 30-án született Francisco José de y Lucientes Goya, a 18-19. század legjelentősebb spanyol festője.
130 éve született Zilahy Lajos
Százharminc éve, 1891. március 27-én született Zilahy Lajos író, publicista, a Halálos tavasz szerzője.
90 éves Novák Ferenc Tata
Ma kilencvenéves Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, a nemzet művésze.
Névadójára emlékezik a Bartók Rádió
Változatos zenei programokkal emlékezik csütörtökön névadójára a Bartók Rádió: Bartók Béla születésének 140. évfordulóján élő koncertközvetítéssel, valamint három különleges archív felvétellel emlékezik a csatorna.
200 éve született a modernkori Görögország
Március 25-én ünnepeljük a görög szabadságharc kitörésének kétszázadik évfordulóját, amely egyben a modernkori Görögország megszületésének is ünnepe.
200 éve nyílt Kolozsvár első kőszínháza
Elsősorban az online térben szervezett eseményekkel ünneplik meg, hogy Kolozsvár első kőszínháza kétszáz évvel ezelőtt, 1821. március 12-én nyitotta meg kapuit a közönség előtt.
A pszeudo maga a valóság – 80 éve született Pauer Gyula
Ma lenne nyolcvanéves Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrász, díszlet-, jelmez és látványtervező, performer, a magyar neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő egyénisége, akinek nevéhez fűződik a „pszeudo” irányzat kidolgozása.
Bodor Ádám 85
Február 22-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Bodor Ádám Kossuth-díjas író, a nemzet művésze.
„A lélek sötét éjszakájából a fény világába való megérkezés”
Február 20-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Hager Ritta, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas iparművész, textiltervező, gobelinművész.
Ligeti 150 – plakátpályázatot hirdet a Nemzeti Örökség Intézete
Plakátpályázatot hirdet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Ligeti Miklós születésének 150. évfordulójára Anonymus project – Ligeti 150 címmel.
Pilinszky Jánosra és Mészöly Miklósra emlékezik az idei Versünnep
A száz évvel ezelőtt született Pilinszky Jánosra (1921-1981) és Mészöly Miklósra (1921-2001) emlékezik az idei Versünnep.
A szókimondás terén mindig elment a falig
A nyolcvan éve született Gion Nándorról beszélgetett Kurcz Ádám István irodalomtörténésszel Poós Zoltán a Mesecemtrum oldalán.
„Mészöly-áradás” – A Mészöly-centenárium online nyitóeseményéről
A pécsi Jelenkor folyóirat és a Mészöly Társaság január 27-ére megszervezte a száz éve, 1921. január 19-én született író centenáriumi emlékévének (online) nyitó eseményét. A mintegy háromórás Zoom-konferencia főként a Jelenkor januári és a miskolci Műút decemberi számára épült.