évforduló
Első volt, de gyorsan lekörözték – száz éve született Bill Haley, a rock and roll úttörője
„Nem tettem sok mindent életemben, csak életet adtam a rock and rollnak. Szeretném, ha emiatt emlékeznének rám” – mondta az idősödő Bill Haley. A kereken száz éve, 1925. július 6-án született énekes a rock and roll úttörője és egyik mellőzött hőse volt: az ő Rock Around the Clock című dalától számítják a rockkorszak kezdetét. A számot azonban többen ismerik, mint előadóját, csillagának fénye gyorsan elhalványult Elvis, Little Richard és Jerry Lee Lewis megjelenése után.
Július 6-án történt
„Ha ránéznénk a világirodalmi termésre az elmúlt ötezer évben, akkor legalább kétharmada két tárgyról szól, a szerelemről és a halálról, mert ezt a kettőt nem tudjuk feldolgozni egész életünkben” – fogalmazta Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, könyvkiadó és kommunikációs szakember, aki július 6-án ünnepli ötvenharmadik születésnapját.
Július 5-én történt
„A művészet csúnya dolgokat állít elő, amelyek idővel általában megszépülnek, a divat szép dolgokat állít elő, amelyek később mindig megcsúnyulnak” – fogalmazta az 1889-ben ezen a napon született Jean Cocteau, a művészetek francia polihisztora. A huszadik század kiemelkedően sokszínű alkotója nemcsak írt, de festett, rendezett, sőt színészként is kipróbálta magát.
Szinyei Merse Pál magát is megfestette a Majális piknikezői között
Száznyolcvan éve, 1845. július 4-én született Szinyei Merse Pál, a magyar képzőművészet első modern festője, a plein air magyar mestere, a Majális, a Lilaruhás nő, a Hóolvadás, a Szerelmespár, valamint a Faun és Nimfa című festmények alkotója.
Július 4-én történt
Július 4-én ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Trokán Péter Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház darabjaiban, valamint számos filmben és televíziós sorozatban láthatott a közönség. Gyermekei – Anna és Nóra – szintén a színészpályát választották.
Július 3-án történt
Július 3-án ünnepli hatvanharmadik születésnapját Tom Cruise többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész. A filmsztár 18 évesen döntötte el, hogy színésznek áll, első szerepét Franco Zeffirelli Végtelen szerelem című mozijában kapta, az 1986-os Top Gun pedig világszerte ismertté tette a nevét. Később olyan emlékezetes alkotásokban láthattuk, mint A cég, az Esőember, a Világok harca, a Különvélemény és a Tágra zárt szemek.
Új honlappal ünnepli André Kertész születésnapját a Capa Központ
André Kertész 131. születésnapja alkalmából megnyílt a Capa Központ új digitális felülete André Kertész állandó kiállításához. A weblap kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők és látogatók elmélyülését az életműben.
Agyonérzékenyített világunkban eltévednek az érzelmek
Amíg van magyar nyelvű irodalom, addig ott helye lesz Móricz megalázottak iránti szenvedélyes elkötelezettségének.
Július 2-án történt
1936-ban ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja, Hofi Géza.
Erdész és bokszoló is volt a gyűrött arcú komédiás
Huszonöt éve, 2000. július 1-jén hunyt el Walter Matthau Oscar-díjas amerikai színész, a huszadik század egyik népszerű filmkomikusa, akit olyan nagy sikerű filmekben láthattunk, mint a Sógorom, a zugügyvéd, a Furcsa pár, A kaktusz virága, A Napsugár fiúk és A szomszéd nője mindig zöldebb.
Egyoldalas kottán húszórás zenemű – Száz éve halt meg Erik Satie
Száz éve, 1925. július 1-jén halt meg Erik Satie francia zeneszerző, az új francia zene egyik első képviselője, a huszadik századi avantgárd irányzatok előfutára. Az íróként és grafikusként is tehetséges művész Vexations című darabjának kottája egyetlen oldalon elfér, előadása azonban nem kevesebb, mint 20 óráig tart.
Július 1-jén történt
Marlon Brando kétszeres Oscar-díjas amerikai színész 2004-ben ezen a napon halt meg. A 20. század egyik legnagyobb hatású filmszínésze és sokak példaképe volt. Legismertebb szerepe A Keresztapa (1972) című filmben Don Vito Corleone megformálása volt. Vitathatatlan tehetsége ellenére, sokszor nem tanulta meg szövegeit, hanem improvizált vagy neki feltartott táblákról leste le, amit mondania kellett.
Június 30-án történt
Benkő Gyula Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színész 1997-ben ezen a napon halt meg. A Vígszínház hűséges tagja volt több mint ötven évig, emellett filmszerepei révén országos ismertségre tett szert. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek hangján A Szabó család Bandija is megszólalt egészen halálának évéig.
Június 29-én történt
Galkó Balázs színész, előadóművész ezen a napon született 1949-ben. Pályája során számos társulatnak tagja volt, például a Nemzeti Színháznak és a 25. Színháznak. A tanyaszínház-mozgalom elindítója kiemelkedett versmondásban is, továbbá hangját a Harry Potter-filmek Félig Fej Nélküli Nickjeként is ismerhetjük.
Június 28-án történt
Június 28-án ünnepli hetvenhetedik születésnapját Kathy Bates Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznő, akinek a Stephen King regényéből készült Tortúra című film hozta el a világhírt és a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat 1990-ben, majd a Sült zöld paradicsom, a Dolores Claiborne, A nemzet színe-java és a Schmidt története című alkotásokban is emlékezeteset alakított.
Ötször kapott César-díjat, és nem halt meg AIDS-ben – Isabelle Adjani 70
Június 27-én ünnepli hetvenedik születésnapját Isabelle Adjani, a Gyilkos nyár, a Megszállottság, az Adele H. története, a Gengszterek sofőrje és a Veszedelmes vonzódás hősnője, az egyetlen francia színésznő, aki ötször kapta meg a francia filmszakma legrangosabb kitüntetését, a César-díjat.