Tíz emblematikus mű Maurer Dórától

13 nyom, 2016

Archív pigmentnyomat, papír, sokszorosított grafika, 13 darab, egyenként 38 × 50 cm

Maurer Dóra 13 nyom című munkája első pillantásra szinte észrevétlen, hétköznapi jelenségből indul ki: a reggeli felkelés után a matracon maradó gyűrődésekből. A sorozat tizenhárom napon át rögzíti ezeket az apró, átmeneti nyomokat, amelyek a test súlyának és jelenlétének emlékei. A lepedő vonalai, a redők, a gyűrődések Maurer értelmezésében rajzként jelennek meg. A 13 nyom azért is különösen izgalmas, mert a hagyományos grafikai gondolkodást a digitális képalkotás felé nyitja meg. A nyom fogalma így több rétegben is működik: a test nyoma a lepedőn, a fénykép nyoma a képen, majd a digitális nyomtatás nyoma a papíron.

Keressük Dózsát, 1973

Fekete-fehér magyar rövidfilm / filmetűd, 6 perc
Rendező: Maurer Dóra; operatőr: Gulyás János; vágó: Csákány Zsuzsa; gyártó: Balázs Béla Stúdió

Maurer Dóra Keressük Dózsát című, animációs elemeket is használó konceptuális rövidfilmje a történelmi arckép kérdéséből indul ki. Dózsa Györgyről, az 1514-es parasztfelkelés vezetőjéről nem maradt fenn hiteles ábrázolás, Maurer pedig éppen ezt a hiányt teszi a film központi problémájává. Nem rekonstruálni akarja Dózsa arcát, hanem megmutatni, hogyan jöhet létre egy történelmi személyiség képe különböző töredékekből, feltételezésekből, képi sémákból és ideológiai elvárásokból.

A film alapját több férfiportré adja, amelyeket Maurer vízszintes sávokra bontott, majd ezek eltolásával újabb és újabb arckép-variációkat hozott létre. A képdarabok lassan csúsznak el egymáson, hol majdnem összeállnak hagyományos portrévá, hol szétesnek, torzulnak, idegenné válnak. A cím felszólítása egyszerre játékos és ironikus, hiszen a film éppen azt mutatja meg, hogy a keresett arc nem található meg véglegesen. Ebben az értelemben a Keressük Dózsát egyszerre vizsgálja a látás működését és a történelmi emlékezet konstruáltságát.

A munka társadalomkritikai rétege is fontos. Az 1970-es évek elején Dózsa alakja erősen jelen volt a hivatalos emlékezetpolitikában, az 1972-es feltételezett ötszázadik évfordulókor pedig számos kiállítás és program foglalkozott vele. Maurer filmje ebbe a közegbe lép be, de nem ünnepi vagy heroikus képet alkot. Inkább rákérdez arra, hogyan válik egy történelmi figura arca kisajátíthatóvá.

Hét elforgatás (V), 1977–78

Fotó Forte-fotópapíron, 23 × 23 cm

Maurer Dóra Hét elforgatás című sorozata az életmű egyik legtöbbet reprodukált fotómunkája. Kiindulópontja egy egyszerű gesztus: a művész egy csúcsára állított, üres négyzet alakú kartont tart maga elé, amely egyszerre takarja el az arcot és jelöli ki a kép geometriai középpontját. A sorozat későbbi darabjaiban Maurer ezt az első képet használja fel újra: mindig az előző fotót tartja maga elé, 45 fokkal elforgatva. Így minden új felvétel magában hordozza az összes korábbi kép nyomát, miközben a kiinduló négyzet fokozatosan egyre kisebbé válik. A mű egyszerre önarckép és az önarckép lebontása. Maurer arca jelen van, a néző azonban nem egy stabil identitással találkozik, hanem egy olyan képpel, amely minden újabb elforgatás során elmozdul önmagától. 

A Hét elforgatás Maurer rendszerelvű gondolkodásának egyik legtisztább példája. Nemzetközi láthatóságát jelzi, hogy a sorozat egyik darabja 2025-ben a Franz Ferdinand The Human Fear című albumának vizuális inspirációjaként is új kontextusba került. A magyar ihletésű külföldi lemezborítókról ide kattintva még többet olvashatsz!

Quod libet, 1990-es évektől

Akril, vászon és fa / formázott vászon, sorozat

Maurer Dóra Quod libet című sorozata a művész festészeti életművének egyik fontos fordulópontja. A latin cím jelentése (ahogy tetszik) pontosan jelzi a sorozat nyitott, variációkra épülő gondolkodását. Ezekben a munkákban Maurer a korábbi rácsszerkezeteket, eltolásokat és színkísérleteket viszi tovább, de a kép már nem marad meg a hagyományos négyszögletes táblakép keretei között. A festmény formázott, szabálytalanabb alakzatként jelenik meg. 

A sorozat különösen fontos abból a szempontból, hogy Maurer itt a festményt már nem pusztán síkként, hanem térbeli eseményként kezeli. A Quod libet Maurer színnel kapcsolatos gondolkodásában is fontos állomás: nem egyszerűen kitölti a formákat, hanem módosítja a teret, megváltoztatja a síkok egymáshoz való viszonyát, és mozgásérzetet hoz létre. 

Space Painting, Buchberg, 1982–83/film: 1983

Helyspecifikus térfestmény és film (rendező: Maurer Dóra, operatőr: Pallós László, zene: Jeney Zoltán, vágó: Koncz Gabriella, hangmérnök: Sipos István, gyártás / label: Balázs Béla Stúdió)

Maurer Dóra Space Painting, Buchberg című munkája az életmű egyik kulcsfontosságú állomása. A projekt 1982-ben indult, amikor Maurer saját kezdeményezéseként azt javasolta, hogy saját koncepciója alapján megfesti a Kamp folyó mellett álló, akkoriban nagyrészt üres és leromlott állapotú Buchberg-kastély egyik helyiségét. Ezzel nemcsak egy önálló művet hozott létre, hanem elindított egy olyan folyamatot is, amelynek nyomán a kastélyban később több mint harminc állandó, helyspecifikus installáció jött létre.

Maurer egy keresztboltozatos teret választott ki a munkához. Itt tudta először rendszerszerűen megvalósítani régi elképzelését: a néző ne kívülről nézzen rá a képre, hanem kerüljön bele. A festmény így bejárható, körülvevő, testi és optikai élményként hatott. A Space Painting szorosan kapcsolódik Maurer korábbi Displacement/Eltolódás című sorozatához és a Quasi-Image/Kvázi-kép gondolatához.

A Buchbergben létrehozott térfestmény lényegében egy háromdimenziós kvázi-képként értelmezhető: Maurer a síkban kidolgozott eltolásos rendszert rávetítette egy történeti tér felületeire. A hideg és meleg színekből felépülő lineáris struktúra és a keresztboltozatos, történeti tér formája egymásnak feszülnek. Éppen ez az ütközés adja a mű erejét: a festés dekonstruálja a teret.

A projekthez kapcsolódó film sem egyszerű dokumentáció. Az első részben Maurer a térfestmény létrehozásának hosszú, fizikailag is nehéz folyamatát rögzíti az akkor jéghideg donjonhelyiségben. A második részben azonban a film különös fordulatot vesz: a kamera és a filmes eszközök segítségével a már elkészült, állandó installációnak szánt térfestmény fokozatosan eltűnik, mintha a helyiség visszanyerné eredeti, fehérre meszelt állapotát. A mű így saját megszületését és eltörlését is magában foglalja.

Reverzibilis és felcserélhető mozgásfázisok, 1972-től

Fotósorozat / zselatinos ezüst fotópapíron, akril, farost
A No. 4. és No. 6. a Ludwig oldalán

Maurer Dóra Reverzibilis és felcserélhető mozgásfázisok című sorozata a kép, a mozgás és a jelentés kapcsolatát vizsgálja. A mű alapja egyszerű, mégis rendkívül pontos gondolat: egy adott cselekvésről készült fázisfotók különböző sorrendbe rendezhetők, és a sorrend megváltoztatásával maga a történés értelme is módosul. Ugyanazok a képi elemek más elrendezésben más folyamatot, más olvasatot hoznak létre.

A mozgásfázisok reverzibilisek, vagyis visszafordíthatók és felcserélhetők, vagyis nem egyetlen végleges sorrendhez kötődnek. Maurert nem a mozdulat esztétikája érdekli, hanem az, hogyan változik meg a jelentés, ha a mozgás elemeit másképp szervezzük meg. Ez a munka jól mutatja Maurer konceptuális gondolkodásának lényegét. A művész nem kész képeket hozott létre a hagyományos értelemben, hanem rendszereket állított fel, majd ezek működését figyelte. Attitűdje a kutatóéhoz hasonlított: kiválasztott néhány elemet, szabályokat alkotott hozzájuk, majd megmutatta, hogyan alakul át a jelentés a variációk során. 

Timing, 1973–80

Fekete-fehér némafilm, 16 mm-ről digitális videóra átírva, 10 perc
Rendező: Maurer Dóra, operatőr: Gulyás János, Stocker Károly, label: SUMUS

Maurer Dóra Timing című filmje egyszerű, szinte puritán helyzetből indul ki: a művész egy fehér lepedőt hajtogat, majd a mozdulatok ismétlése, ritmusa és a képmezőhöz való viszonya fokozatosan önálló szerkezetté válik. A filmben alig történik valami a hagyományos értelemben, mégis minden apró elmozdulás jelentőséget kap. A Timing egyik legfontosabb kérdése, hogyan lehet az időt láthatóvá tenni. Maurer nem történetet mesél, hanem egy folyamatot bont le elemeire. A hajtogatás mozdulatai mérhető, ismételhető egységekké válnak, miközben a lepedő mérete, formája és helyzete folyamatosan változik. 

Egyszer elmentünk, 1972

Fotóakció / fotósorozat
Balatonboglár, kápolnatárlatok
A fotósorozat az Artpool oldalán

Maurer Dóra Egyszer elmentünk című fotósorozata a balatonboglári kápolnatárlatok közegéhez kapcsolódik, és a magyar neoavantgárd egyik különösen érzékletes dokumentuma. A sorozat 1972 májusában készült, amikor Maurer Dóra, Erdély Miklós, Gáyor Tibor, Jovánovics György és Szentjóby Tamás lementek Balatonboglárra, elkérték Galántai Györgytől a kápolna kulcsát, majd spontán akciókat hajtottak végre a térben és annak környezetében. A fotósorozat ezeknek az improvizatív helyzeteknek a lenyomata. A résztvevők gesztusai, a kápolna architektúrája, a rács elfordított helyzete, a testek szokatlan pozíciói mind azt kérdezik: mi történik, ha a kamera rendezi el a valóságot?

A mű kollektív jellege szintén lényeges. Jovánovics György visszaemlékezése szerint az alapötlet tőle indult, de Erdély Miklós, Gáyor Tibor és Szentjóby Tamás továbbfejlesztették, Maurer pedig fotósorozatként rögzítette és formába rendezte az akciót. Ez a szerzőség szempontjából is fontos: az Egyszer elmentünk nem egyetlen magányos alkotói gesztus, hanem közös gondolkodás eredménye.

Metamorfózis, 1968

Rézkarc, papír
A Metamorfózis a Fővárosi Képtár oldalán

Maurer Dóra Metamorfózis című rézkarca a korai grafikai korszak egyik fontos darabja, amely már címében is az átalakulás folyamatára irányítja a figyelmet. A mű a formák keletkezését, módosulását és egymásba alakulását mutatja meg. A vonalak, foltok, maratások és textúrák egymásra rétegződnek, egymást módosítják, és olyan képi világot hoznak létre, amely egyszerre organikus és absztrakt. A Metamorfózis egyszerre érzéki és gondolati munka: a felület burjánzó, bizonytalan, átalakuló világa mögött már ott húzódik Maurer következetes érdeklődése a nyom, a folyamat és a változás iránt.

Mindennapok, 1961

Diplomamunka, rézkarcsorozat
A sorozat részlete az Artpool oldalán

Maurer Dóra 1961-ben végzett a Képzőművészeti Főiskola képgrafika szakán, diplomát azonban ekkor nem kapott. Diplomamunkaként egy rézkarcsorozatot készített mindennapi látványokról, apró személyes élményekről, Mindennapok címmel. A sorozatot a bírálóbizottság nem fogadta el, túl modernnek ítélve a látásmódját. A történet különös feszültsége abban rejlik, hogy maga a sorozat nem provokatív vagy harsány munka volt. Éppen ez teszi az elutasítást beszédessé: nem valamiféle direkt lázadásról volt szó, hanem egy másfajta képi gondolkodásról, amely már nem a megszokott akadémiai kompozíciós és ábrázolási minták szerint működött.

Címlapfotó: A Nemzet Művésze címmel idén kitüntetett Maurer Dóra Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész, filmkészítő a budapesti műtermében 2021. október 19-én. Fotó: MTI/Cseke Csilla